Ugrás a tartalomra

Szerbiába érkezett a görög államfő

2023.03.28
08:34
2023.03.28
12:31
Forrás
Szerbiai RTV
A szerb kormányfő, Ana Brnabić fogadta a görög államfőt, Ekateríni Szakellaropúlut a Szerbia Palota előtt.

Ekateríni Szakellaropúlu két napot tölt Belgrádban. Látogatása alatt találkozik Aleksandar Vučić szerb államfővel is.

A tervek szerint Szerbia és Görögország küldöttsége is tárgyalóasztalhoz ül majd.

A szerb fővárosba érkezése után a görög elnök elmondta, országa kitart azon álláspontja mellett, hogy nem ismeri el Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását, és támogatja a két oldal megállapodásának végrehajtását, ami a viszony normalizálásához vezethet.

Ekateríni Szakellaropúlu
Görögország
Szerbia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.