Ugrás a tartalomra

Szerbiában egyeztetett Peter Beyer, a német Bundestag tagja

2023.03.09
18:34
2023.03.09
18:40
Forrás
Facebook/Kovács Elvira
A Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében Szerbiába látogatott Peter Beyer, a német Bundestag tagja, korábbi jelentéstevő, a szerbiai helyzet jó ismerője - írta Facebook-bejegyzésében Kovács Elvira.

A Szerbiai Parlament Európai Integrációs Bizottságnak elnöke arról is beszámolt, hogy az államfővel és a házelnökkel, valamint az integrációs miniszterrel való találkozói után megtárgyalták ők is Peter Beyerrel, hogy mi várható a Belgrád-Priština párbeszéd, Szerbia európai integrációja terén, valamint hogy a németországi néppárti politikusok miben tudják segíteni ezt a folyamatot.

A GIZ európai integrációt segítő regionális projekt keretein belül, szakértőikkel online tanácskozást tartottak - olvasható a bejegyzésben. A találkozó célja, hogy megkönnyítsék a Nyugat-Balkánon folyamatban lévő projekt tapasztalataiból való tanúságok levonását. Kovács Elvira posztjában úgy fogalmaz, elemezték a meglévő igényeket, áttekintették azt, hogy a projekt új szakasza hogyan tud a továbbiakban támogatást nyújtani a partnerintézményeknek az EU-csatlakozási folyamatban.

Kovács Elvira
Peter Beyer
EU-integráció
Európai Unió

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.