Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

„Szerbiában jelenleg példaértékű a nemzetiségi jogok megvalósulása”

2019.06.18
12:30
2019.06.18
18:01
Forrás
Pannon RTV
A Jugoszlávia szétesését követően megalakult utódállamokban élő nemzeti közösségek helyzetéről tanácskoznak ma Újvidéken.

A rendezvényen a hat korábbi tagállam szakemberei vitatják meg egyebek között a kisebbségi jogok védelme területén kialakult állapotokat. Az eseményen Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke is részt vesz.

Nyilas elmondta, a tanácskozás jó lehetőség a tapasztalatcserére, a hasonló és eltérő problémák megvitatására. Szerinte Vajdaságban, illetve Szerbiában jelenleg példaértékű a nemzetiségi jogok megvalósulása, elsősorban a törvényes keretnek, de annak a cselekvési tervnek köszönhetően is, amelyet 2016-ban fogadott el a szerb kormány és amely a kisebbségi jogok érvényesítésére vonatkozik. A konferenciát az újvidéki Regionalizmus Központ szervezte a Hanns-Seidel Alapítvány támogatásával.

Nyilas Mihály, alelnök, Tartományi Kormány: „Vannak gondok és lesznek is a jogszabályok végrehajtásában, alkalmazásában, a tudatosság kialakításában, hogy a kisebbség tagjai, így a magyarok is éljenek a jogaikkal, tisztában legyenek ezekkel a jogokkal. Ennek az útját látjuk itt most körvonalazódni a tanácskozáson, hogy mindezeket a lehetőségeket, eredményeket, de gondokat is elmondjuk egymásnak és tanuljunk egymástól.”

Nyilas Mihály
nemzetiségi jog

Most

15:55, Frissítve: 17:36

Interaktív előadás János vitézről

Petőfi Sándor János vitéz című művéből készített alsós diákoknak interaktív előadást a Perem Magyar Színházi Egyesület. A mintegy félórás darabot Vajdaság-szerte láthatják majd a gyerekek.
15:35, Frissítve: 17:41

Vasárnap GastroFest Óbecsén!

Vasárnap immár hatodik alkalommal szervezik meg Óbecsén a GastroFest gasztronómiai rendezvényt, amelyre 10 és 22 óra között várják a látogatókat az Erdőtelepítők Parkjában.

Népszerű

Dupla öröm a nyugdíjasoknak

A nyugdíjasok mától duplán örülhetnek, hiszen mostantól érvényesek az új nyugdíjas kártyák, ráadásul 5,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Szerbiában.

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.