Ugrás a tartalomra

A szerbiai parlament a büdzséről tárgyal

2017.12.07
17:15
2024.03.19
08:37
Forrás
Szerbiai RTV
Folytatódik a szabadkai Népszínház felújítása és a várost elkerülő út, az úgynevezett Y-elágazás építése. Ezeket a beruházásokat is tartalmazza a jövő évi szerbiai költségvetés.

1178 milliárd dinár bevétellel és 1207 milliárd dinár kiadással számol a jövő évi szerbiai köztársasági költségvetés. A hatalmi koalíció képviselői szerint a büdzsé a befektetéseket támogatja. Ennek bizonyítéka, hogy a pénz 30 százalékát nagyberuházásokra fordítják.

A Vajdasági Magyar Szövetség támogatja a jövő évi költségvetést - mondta felszólalásában Kovács Elvira. A VMSZ parlamenti képviselője elmondta, örömmel látják, hogy a következő évben folytatják a szabadkai Népszínház felújítását. Erre 166,9 millió dinárt fordítanak majd a tervek szerint. Az Y-ág építésére 800 millió dinárt láttak elő. Kovács Elvira, parlamenti képviselő, VMSZ: „Úgy véljük, különösen fontos, hogy Vajdaság területén folytatódjon, illetve befejeződjenek a kiemelkedő jelentőségű nagyberuházások, amelyeket már elkezdtek, amelyeket a köztársasági költségvetésből finanszíroznak vagy támogatnak.”

Zoran Živković egykori miniszterelnök, az Új Párt vezetője bírálta a javaslatot. Szerinte nem valós adatokra támaszkodik a büdzsé. A befektetők is csak azért érkeznek az országba, hogy különböző támogatásokat vegyenek fel - tette hozzá. Az ellenzéki politikus szerint túlzó a hadseregnek szánt pénz is: „Meg kell határozni a veszélyforrást, kik a potenciális ellenségek, kik a potenciális szövetségesek, és ennek alapján kell szervezni a katonaságot, és ennek alapján, negyedik-ötödik fázisként kell a fegyverzetet kiválasztani. Ki a mi ellenségünk? Kire fogunk lőni azokkal az S-300, S-400, vagy mit tudom én, hány S-el. Hova fognak azok a MiG-ek repülni, amelyek egyébként érkezésük óta a földön vesztegelnek? Valószínű, hogy az S-300-nak is valamilyen rendellenessége lesz.”

Bojan Torbica, a Szocialisták Mozgalma képviselője szerint Szerbia egyre stabilabb. Szerinte a korábbi demokrata vezetésű kormányok hibáját kellett kijavítani a mostani hatalomnak: „Szerbia megkezdte azoknak a sebeknek a gyógyítását, amelyeket az előző rendszer okozott a rablóprivatizációval, a dolgozók tömeges elbocsátásával, bűncselekményekkel, korrupcióval, a költségvetés és a költségvetési alapok pusztításával, eladósodással és az ország csőd szélére juttatásával és elszegényítésével.”

A köztársasági költségvetés vitája pénteken folytatódik a parlamentben. A büdzsé elfogadása a jövő héten várható.

Szerbia
parlament
költségvetés
büdzsé
vita
Kovács Elvira
VMSZ

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.