Ugrás a tartalomra

Szijjártó: 1600 amerikai cég 100 ezer embernek ad munkát Magyarországon

2020.11.18
13:50
2020.11.18
14:05
Forrás
MTI
A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint új világgazdasági korszak köszöntött be, és ebben csak azok a cégek lehetnek sikeresek, amelyek képesek alkalmazkodni az új kihívásokhoz.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook oldalán közölte, a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések az emberek egészségének és életének védelme, valamint a gazdaság működőképességének fenntartása érdekében történt. A miniszter elmondta, csütörtökön elsőként mintát kap Magyarország az orosz vakcinából. Ezt először tesztelik, és az eredmény dönti majd el, hogy vásárol-e Magyarország belőle. Ugyanakkor a magyar kormány együttműködési megállapodást kötött a kínai vakcinagyártóval is és részt vesz az ellenszer kifejlesztésének európai projektjében - részletezte Szijjártó.

Szólt arról is, a járvány miatt hozott gazdasági döntések esetében négy fő szempontot vettek figyelembe: a munkahelyek védelmét, a beruházások ösztönzését, a stratégiai iparágak támogatását és a cégek likviditásának biztosítását. "Az egyik legfontosabb aspektus a beruházások ösztönzése; mi úgy gondoljuk, hogy ez a munkahelyek megvédésének egyik legjobb módja" - fogalmazott Szijjártó Péter, hangsúlyozva, hogy a kormány a munkanélküliség finanszírozása helyett az ellen harcol.        

A miniszter beszámolt a kormány beruházás- és képzésösztönző támogatásairól, és hangsúlyozta, hogy elkötelezettek az alacsony adók és az egyszerűsített adórendszer mellett.

Kitért arra is, hogy 2014 eleje óta 80 olyan amerikai cég volt, amely a kormány által biztosított támogatással valósított meg beruházást Magyarországon 1,1 milliárd euró értékben. Jelenleg kilenc amerikai céggel tárgyalnak újabb beruházásokról - tette hozzá, azzal együtt, hogy az utóbbi években 80 százalékkal nőtt a magyar export az Egyesült Államok felé, ami azt jelenti, hogy Amerika - az EU-n kívül - az első számú exportpartnere Magyarországnak.

Szijjártó Péter
amerikai
munka
cég

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.