Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Hála Istennek, az európai futballvezetők körében megmaradt a józan ész

2021.06.22
18:31
2021.06.22
18:41
Forrás
MTI
Az UEFA elutasította a müncheni főpolgármester indítványát, amely szerint szivárvány színeivel világítanák meg az Allianz arénát.

Az Európai Labdarúgó Szövetség vezetői helyes döntést hoztak, amikor úgy határoztak, hogy nem asszisztálnak a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz - jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján. Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva üdvözölte az UEFA döntését, és azt mondta: hála Istennek, az európai futballvezetők körében megmaradt a józan ész.

München baloldali polgármestere korábban szivárványszínű kivilágítást javasolt a június 23-i Németország - Magyarország Európa-bajnoki mérkőzésnek otthont adó müncheni stadionnak. A kezdeményezéssel egyetértő müncheni városi tanács mind a hat frakciója ezzel a tolerancia és egyenlőség melletti kiállásának adna hangot álláspontjuk szerint. Az UEFA kedden közölte, hogy elutasítja a müncheni főpolgármester indítványát, mely szerint a tolerancia jeleként a szivárvány színeivel világítanák meg az Allianz arénát az F csoport meccsére. A bajnokság helyszíneinek választott tizenegy stadiont csak az UEFA és az induló országok színeivel lehet kivilágítani.

Szijjártó Péter

Most

16:12, Frissítve: 16:54

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.