Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Magyarország elkötelezett támogatója az EU bővítésének

2019.10.24
18:44
Forrás
MTI
A Nyugat-Balkán integrációja a legfontosabb – mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Magyarország továbbra is mindent megtesz az EU bővítéséért - jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter ma Albániában. Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy Tiranában tárgyalt Edi Rama miniszterelnökkel. A miniszter képmutatónak és rendkívül károsnak nevezte az Európai Bizottság és néhány nyugat-európai ország megközelítését, amelynek nyomán az EU bővítése elakadt. Magyarország egyértelműen elkötelezett támogatója az EU bővítésének, hiszen az európai és magyar érdek is - szögezte le. Kiemelte: Magyarországnak nemzetbiztonsági, nemzetstratégiai és nemzetgazdasági érdeke az EU bővítése, és azon belül is a Nyugat-Balkán integrációja - tette hozzá.

Szijjártó Péter
Európai Unió
bővítés
integráció
Albánia
Edi Rama
Nyugat-Balkán

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.