Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Magyarország nem nyugodhat, míg az EU nem tesz kellő intenzitású lépéseket Szerbia integrációjáért

2021.06.04
14:00
2021.06.04
18:18
Forrás
Pannon RTV
A jövő nyárra közlekedésre alkalmassá válhat a Szeged-Szabadka vasútvonal, a hercegszántói határátkelő pedig a teherforgalom számára is átjárható lesz – mondta el Szíjjártó Péter Belgrádban a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság ülését követően.

Szerbia és Magyarország tovább erősíti az együttműködést – hangzott el Belgrádban a szerb-magyar gazdasági vegyes bizottság ülését követő sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter és Jadranka Joksimović szerb európai integrációs miniszter szándéknyilatkozatot írt alá a két ország kapcsolatának elmélyítéséről a nyugat-balkáni kapacitásépítési program létrehozásával. Emellett sor került a Szerbiai Villanygazdaság és a magyar MVM Energetikai Zrt. közötti szándéknyilatkozat első kiegészítésének aláírására is.

Magyarország évek óta Szerbia tíz legjelentősebb kereskedelmi partnere között van. A Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítése ezt tovább fogja erősíteni. Közös cél egymás befektetőinek a bevonzása az országokba és a gazdasági szereplők közötti kapcsolatok erősítése – mondta Anđelka Atanasković szerb gazdasági miniszter a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság ülését követően.

„El kell mondanom azt is, hogy a gazdasági és technikai együttműködésről szóló keretmegállapodással, amit Szijjártó úr és én írtunk alá az infrastrukturális együttműködés területén, mivel együttműködést létesít az infrastruktúra, a közlekedés, a környezetvédelem, a szennyvíztisztítás, a hulladékgazdálkodás területén és egyéb területeken is, lefedtünk minden olyan területet ami mindkét ország és nép számára fontos.”

Magyarország és Szerbia kereskedelmi forgalma tavaly 3 százalékkal tudott növekedni, idén pedig újabb 16 százalék növekedés volt tapasztalható – mondta Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a magyar vállalatok beruházásai Szerbiában soha nem látott szintre emelkedtek. Az OTP a szerb bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, a MOL pedig 20 százalékos részesedéssel rendelkezik az üzemanyagpiacon. A magyar kormány a járványt követően összesen 20 milliárd forintnyi támogatást adott magyar vállalatoknak szerbiai beruházások végrehajtására. Elmondta azt is, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében eddig több mint 14 ezer vállalkozás számára biztosítottak támogatást fejlesztésekre és beruházásokra. Hangsúlyozta: a magyar kormány nagyra becsüli Aleksandar Vučić szerb államfő és a szerb kormány hozzáállását az országban élő magyarokkal szemben.

Szijjártó Péter kiemelte: „Ma megállapodtunk arról is hogy bővítjük a két ország közötti összeköttetéseket, hogy a határon való átjutás, természetesen a legális átjutás a határállomásokon könnyebb legyen. Jövő év nyarára közlekedésre alkalmassá tesszük a Szeged és Szabadka közötti vasútvonalat. Megállapodtunk arról, hogy a hercegszántói határátkelőhelyet alkalmassá tesszük teherforgalomra hogy az autópálya határátkelőn lévő áldatlan állapotokat a kamionok várakozása tekintetében meg tudjuk szüntetni. Méltatlan a két ország kapcsolatrendszeréhez mindaz amit a Röszke-Horgos határátkelőhelyen teherforgalom szempontjából tapasztalunk sokszor. Örülünk annak hogy a szerb kormány is döntött a Röszke-Horgos határátkelő felújításáról, kapacitásbővítéséről szerb oldalon. Mi ugyanezt megtesszük a magyar oldalon is.”

A magyar külgazdasági és külügyminiszter leszögezte azt is hogy az Európai Uniónak nagyon nagy szüksége van Szerbiára. Hangsúlyozta: Európának gazdasági és biztonsági érdeke is fűződik ahhoz, hogy Szerbia az EU teljes jogú tagjává váljon és Magyarország addig nem nyugszik, míg az EU nem tesz kellő intenzitású lépéseket Szerbia integrációja érdekében.

Szijjártó Péter
Anđelka Atanasković
Szerbia
Magyar-Szerb Gazdasági Vegyes Bizottság

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.