Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Nincs erős Európai Unió bővítés nélkül és nincs bővítés Szerbia nélkül

2021.08.25
14:20
2021.08.25
19:57
Forrás
MTI
Nincs erős EU bővítés nélkül és nincs bővítés Szerbia nélkül, ezért fel kell gyorsítani az ország csatlakozási tárgyalásait - hangsúlyozta Szijjártó Péter. A tárcavezető Jadranka Joksimovićtyal tartott közös sajtótájékoztatót Budapesten.

Szerbia európai integrációért felelős minisztere Gordan Grlić-Radman horvát külügyminiszterrel együtt beszédet tartott a magyar nagykövetek éves értekezletén.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint kijelentette, hogy a koronavírus-világjárvány fenekestül felforgatta az életünket, új politikai és világgazdasági korszakba léptünk, és kiújult a vita arról is, hogy hogyan nézzen ki az Európai Unió jövője, hogyan tehető ismét erőssé a közösség.  

Aláhúzta: a nyugat-balkáni államok felvétele nélkül nincs erős Európai Unió, és Szerbia a térségben kulcsországnak számít, ezért semmiképp nem maradhat ki a bővítésből. Hozzátette, a régióban békére és nyugalomra van szükség, ehhez pedig nagy szükség van az európai integrációra. Arra kérjük nagy tisztelettel nyugati barátainkat, hogy ne blokkolják tovább a bővítési folyamatot - mondta Szijjártó.

„Jelenleg 11 csatlakozási tárgyalási fejezet megnyitására áll készen Szerbia. Az erről szóló döntés az Európai Tanács előtt van. Mi magyarok támogatjuk ennek a 11 csatlakozási tárgyalási fejezetnek az azonnali megnyitását, és arra kérjük az Európai Tanács többi tagját is, hogy mondjon igent, támogassa a szerb csatlakozási tárgyalások felgyorsítását ilyen módon. Főleg annak a tekintetében kérjük ezt, hogy a Nyugat-Balkán szerepe és jelentősége most még inkább megnő, hiszen az Afganisztánban tapasztalható totális kudarc nagyon komoly migrációs kockázatot jelent Európa számára.”

A bevándorlók gyakorlatilag akadálytalanul eljuthatnak Törökországig, onnan pedig már csak egy lépés a régió - tette hozzá. Magyarország egy húsz fős kontingenssel továbbra is támogatja Szerbiát a déli határa megvédésében - ismertette a miniszter.

Szijjártó Péter végezetül elmondta, hogy Magyarország nyugat-balkáni kapacitásfejlesztési programot indít Szerbiával közösen, amelynek keretében Széchenyi Programiroda nyílik Belgrádban. Emellett közölte, hogy tárgyalások zajlanak Szerbia csatlakozásáról a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankhoz.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter közölte, hogy az afganisztáni mentési művelet a vége felé közeledik, annak pontos lezárását a hadsereg parancsnoka fogja bejelenteni. Arról tájékoztatott, hogy az akcióban valamivel több mint ötszáz személyt menekítettek ki, egy jelentős részüket amerikai és orosz kérésre, de van köztük néhány afgán-magyar kettős állampolgár, illetve jelentős számban vannak olyan helyiek és családtagjaik, akik az afganisztáni magyar misszióknak dolgoztak.

Leszögezte: Magyarország ezen felül semmilyen elosztási mechanizmusban nem kíván részt venni.

Számos európai uniós tagország szerint a szervezet jelenlegi formájában működőképes és a további országok csak gondot jelentenének - mondta Jadranka Joksimović Budapesten. A Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón a szerb eurointegrációs miniszter elmondta, Szerbia nem jelentene gondot semmilyen területen, amelyhez hozzájárulhat. Hozzátette, nincs az ország érdekében, hogy másodrendű tag legyen az EU-ban, és ezt megmutatta a migrációs és a koronavírus-krízis során is. Oltóanyagot adott a régió országainak, amikor az unió tehetetlen volt - mondta Joksimović. Szerinte Szerbia nem menekül a felelősség elől, de az Európai Uniónak is egységes bővítési álláspontot kellene kialakítania.

Jadranka Joksimović, európai integrációért felelős miniszter, Szerbia: „Az utóbbi 2-3 évben ez a folyamat lelassult. Ez nem egy olyan népszerű időszaka a bővítésnek sem az Európai Unióban, elsősorban a nyugat-európai országokban, sem Szerbiában. Szerbia nem tetteti érdeklődését és érdekeit az európai csatlakozás irányában. Elfogadtuk a feladatainkat, amelyeket az Európai Bizottság kijelölt számunkra, elfogadtuk az új módszertant, az új bővítési módszertant.”

Szijjártó Péter
Jadranka Joksimović
Európai Unió
bővítés
Budapest

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.