Ugrás a tartalomra

Szijjártó Péter: 350 vállalat jelentkezett a beruházásokat támogató újabb kiírásra

2020.11.26
07:35
Forrás
MTI
Tizenöt perc alatt 350 magyarországi vállalat nyújtotta be pályázatát a beruházásokat támogató újabb kiírásra, a programot le is kellett zárni - közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.

Szerdán délben nyílt meg az a program, amely 61 milliárd forintos keretösszeggel biztosít egyharmadnyi, maximum 800 ezer eurós támogatást azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházások mellett kötelezik el magukat annak érdekében, hogy senkit ne kelljen elbocsátani - mondta el a miniszter a kormányülés után feltöltött videóban. "A magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy már 15 perc után le is kellett zárni a programot, ezalatt ugyanis 350 magyarországi vállalat nyújtott be pályázatot, 350 vállalat kötelezte el magát újabb beruházások mellett, amivel magyar emberek tízezreinek munkahelyét tudjuk megvédeni" - fogalmazott.

A külügyminiszter elmondta: a kormányülésen a fő napirendi téma a világjárvánnyal szembeni védekezés kérdése volt. A járvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kihívást is jelent, az emberek élete és egészsége mellett meg kell védeni a munkahelyeket is. Ennek érdekében már számos, a vállalatok beruházásait támogató programot indítottak, ezek közé tartozik a szerdán megnyitott program is - hangsúlyozta Szijjártó Péter. A beadott pályázatok feldolgozása tart, a legfontosabb részletekről csütörtökre ígért tájékoztatást a miniszter.

Szijjártó Péter
vállalat
beruházás
támogatás
kiírás

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.