Ugrás a tartalomra
MTI/KKM

Szijjártó szerint elfogadhatatlan az ukrán nyelvtörvény

2019-04-25
22:14
Forrás
MTI
Elfogadhatatlannak nevezte a csütörtökön megszavazott ukrán nyelvtörvényt Szijjártó Péter.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának úgy nyilatkozott: a magyar nemzeti közösség jogait sértő törvény Petro Porosenko távozófélben lévő elnök szellemiségét idézi, aki magyarellenes politikát folytatott.

Azonban az ukrán szavazók nagy többséggel egy másik elnököt választottak - Volodimir Zelenszkij személyében -, és véget vetettek a Porosenko-korszaknak - jelezte a Pekingben tárgyaló Szijjártó Péter.
"Azt reméljük, hogy a kölcsönös tisztelet talaján állva és a megoldáskeresés szándékával tisztázni tudjuk majd az új, elsöprő többséggel megválasztott elnökkel a magyar nemzeti közösség jogait érintő jogszabályok nyomán előállt helyzetet" - fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, az új ukrán elnök első megnyilatkozásai akár bizakodásra is okot adhatnak, ezért a hivatalba lépése után "minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy Ukrajna és Magyarország kapcsolatát helyreállítsuk", és visszaálljon az a korábbi időszak, amikor kifejezetten pozitívan lehetett nyilatkozni a két ország viszonyáról.

"Nekünk az a célunk, hogy Magyarország és Ukrajna között újra barátság legyen, és ennek kialakítására a legutóbbi ukrajnai elnökválasztási eredmény ad némi reményt" - mondta Szijjártó Péter.
Az ukrán parlament csütörtökön nagy többséggel - 278 szavazattal - fogadta el a nyelvtörvényként emlegetett, az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslatot. A jogszabály ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát. A törvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, az ukrán nyelv, illetve a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást helyez kilátásba.

Petro Porosenko leköszönő elnök előre jelezte, hogy elfogadása után aláírja a törvényt. Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök ugyanakkor azt közölte, hogy hivatalba lépése után megvizsgálja a nyelvtörvényt arra vonatkozóan, tiszteletben tartja-e a jogszabály minden állampolgár jogait.
 

Szijjártó Péter

Most

19:58

Elhunyt Nikola Hajdin szerb akadémikus

Tagja és elnöke volt a Szerb Művészeti és Tudományos Akadémiának. 1923-ban született a horvátországi Vrbovskoban, a Belgrádi Egyetemen végezte felsőfokú tanulmányait építészeti szakon.
17:19

Útnak indul a Tanyaszínház

Y-elágazás a címe a Tanyaszínház idei produkciójának, amely a mai huszonévesek problémáit járja körül. Az idei tájolás Kishegyesen kezdődik, ma este 21 órától.
15:58, Frissítve: 17:59

Pénteken Voždovac-TSC

A TSC labdarúgói idegenben a Voždovac ellen kezdik meg szuperligás szereplésüket. A mérkőzést pénteken 20 órától játsszák műfüves pályán. A vendéglátó stadionja egy bevásárlóközpont tetején van.

Népszerű

Horgosi lány lett az idei Strandszépe

A zsűri értékelése alapján Szabó Noémi tehette fejére az idei Magyar Szó Strandszépe koronáját. Ő képviseli majd Vajdaságot a magyarországi Magyarok Szépe szépségversenyen.

Újabb rekordot döntött a dinár

Újabb rekordot döntött a dinár euróhoz viszonyított árfolyama. A ma jegyzett adatok szerint egy euró 117,7365 dinárt ér - tájékoztat a Szerbiai Nemzeti Bank.