Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Ukrajnában újabb csapást készítenek elő a nemzeti kisebbségekkel szemben

2018.04.24
19:27
2024.03.19
08:33
Forrás
MTI
Szijjartó beszélt arról, hogy az ukrán elnök sürgősséggel kezdeményezte a kettős állampolgárság szankcionálásáról szóló törvény elfogadását.

Ukrajnában "példátlanul aljas és előre megtervezett" módon lépnek fel a nemzeti kisebbségekkel szemben, az ukrán elnök a parlamenttel együtt lépésről lépésre veszi el a nemzeti kisebbségek szerzett jogait, miközben egy nemzetközi hazugságkampányban magukat a geopolitika áldozatának állítják be, és a nemzetközi jog betartóinak tüntetik fel - hangoztatta a magyar külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján.

Szijjartó beszélt arról, hogy az ukrán elnök sürgősséggel kezdeményezte a kettős állampolgárság szankcionálásáról szóló törvény elfogadását. Szijjártó Péter azt mondta: miközben Ukrajna a NATO-ba igyekszik, azt akarják elérni, hogy ha valaki egy másik NATO-ország állampolgára is, akkor attól vegyék el az ukrán állampolgárságot, mert a kettős állampolgárok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. "A leghatározottabban kikérjük magunknak, hogy bármely kárpátaljai magyar nemzetbiztonsági kockázatot jelentene" - jelentette ki a miniszter. Megjegyezte, Magyarországra komoly nemzetközi nyomás nehezedik, hogy oldja fel a NATO és Ukrajna közeledését akadályozó vétóját, és ezt a nemzetközi nyomást Magyarország igazságtalannak és méltánytalannak érzi, mivel az ukrán fél a felelős a kialakult helyzetért. Magyarország nem enged a nemzetközi nyomásnak, hogy áldozza fel a kárpátaljai magyarság jogait a geopolitikai érdekek oltárán - mondta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter
Ukrajna
kisebbség
magyar külgazdasági és külügyminiszter

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.