Ugrás a tartalomra

Szombaton kezdi kampányát a Magyar Összefogás

2018.09.14
13:51
2018.09.24
17:14
Forrás
Pannon RTV
Holnap kezdi meg kampányát a nemzeti tanácsi választásokon induló Magyar Összefogás.

Az elkövetkező 7 hétben csaknem 300 rendezvényt tartanak és az a szándékuk, hogy a lista jelöltjei és a Vajdasági Magyar Szövetség tisztségviselői minden vajdasági településre eljussanak - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit Pásztor István, a VMSZ elnöke és Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője tartottak.

Szeptember 15-én indul a Magyar Összefogás választási kampánya, amit egy héthetes közösségi ünnepként élünk majd meg - hangsúlyozta Pásztor István. A gondokról nyíltan és világosan szeretnénk beszélni, a megoldáskeresés szándékával - emelte ki a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Egy aktív, tartalmas, dinamikus, lendületes, jó hangulatú kampányt kívánunk szervezni, és a dolgok mostani állása szerint azt kell, hogy mondjam önöknek, hogy ehhez minden feltétel biztosított. Egyrészt biztosított egy közösségileg elkötelezett, komoly teljesítménnyel rendelkező embereket felsorakoztató lista, másrészt biztosított az a mozgósító és szervező erő, amit a VMSZ fog bevinni ebbe a kampányba, és az, ami talán a legfontosabb, biztosított a közösségnek a nyitottsága a találkozások vonatkozásában.”

Ezt az is bizonyítja, hogy amikor a támogatói aláírásokat gyűjtötték, egy nap alatt mintegy 4200-an jöttek el - tette hozzá. A kampány keretében egy füzetet is nyomtatnak, amelyben bemutatják a jelölteket, az eddigi teljesítményt és az előttünk álló időre vonatkozó programot, ezt minden vajdasági magyar otthonába eljuttatják - mondta Pásztor István. A cél, hogy a Magyar Összefogás a választások után is a legmeghatározóbb erő legyen az MNT-ben. Fontos, hogy a Magyar Összefogásnak konkrét választási programja van. A rendezvénysorozatban lesznek állandóan megjelenő témák - fogalmazott a VMSZ első embere: „Az egyik ilyen téma: Magyarok a Vajdaságban - a nemzetépítés lehetőségei. A másik téma: Érdekérvényesítés és párbeszédkészség. A harmadik téma: Magyarként a szülőföldön. És a negyedik: Az MNT a közösségünk életében.”

Hajnal Jenő szerint, amit az elmúlt négy évben elterveztek, az valóra is vált. A Magyar Összefogás listavezetője azt mondta: a magyar érdekeltségű intézményeket tovább bővítik. Hangsúlyt fektetnek arra, ami a délvidéki magyarság számára fontos, ezek a család, gyermekeink, otthonunk, munkánk, kiszámítható előrehaladásunk, egészségünk, emberi méltóságunk, kultúránk, hitünk, szülőföldünk, hazánk és nemzetünk - tette hozzá Hajnal Jenő.

Hajnal Jenő, listavezető, Magyar Összefogás: „A legfontosabb feladata egy programnak nem lehet más, mint továbbvinni, fejleszteni, amit elkezdtünk, tovább építeni, és az építés és fejlesztés mellett mindenki számára elérhetővé tenni mindezt. Ebben a programban nincs olyan eleme a délvidéki magyar közösség ügyének, amely ne kerülne figyelmünk középpontjába, nincs olyan kistelepülés, nincs olyan ember, akinek az ügyét ne tartanánk fontosnak és jelentősnek.”

Ebben a magyar és a szerb kormány is az MNT segítségére van - mondta a listavezető. Hajnal Jenő hozzátette: Szerbiában ma előnyre tudjuk váltani azt, hogy magyarok vagyunk. A választási program péntek délutántól a Magyar Összefogás honlapján is elolvasható.

Magyar Összefogás
Pásztor István
Hajnal Jenő

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.