Ugrás a tartalomra

A szórványban is fontos az érdekérvényesítés

2019.05.10
07:34
2019.05.11
12:32
Forrás
Pannon RTV
Az európai őshonos kisebbségek helyzetéről is szó volt a Feketetón megtartott Itthon teremtőben – otthonteremtőben elnevezésű közösségi találkozón.

Feketetóról, Kanizsamonostorról és Egyházaskérről is érkeztek érdeklődők a helyi közösség dísztermében megtartott találkozóra.

Kéri István, Feketetó: „Nagyon sok okos dolgot hallottam. Nagyon szépen megmagyarázták, amit akartak, röviden, értelmesen. Úgyhogy nem is nagyon maradt kérdés utána.”

Az érdekérvényesítés a szórványmagyarságban is nagy jelentőséggel bír - emelte ki Fremond Árpád. A VMSZ alelnöke hangsúlyozta: „Feketetón is tudjuk azt, hogy az iskolában az osztály-összevonások kapcsán tudott a Vajdasági Magyar Szövetség úgy reagálni, hogy ez a közösség számára jó legyen, és meg tudjon maradni ez a kis közösség is. Minden település és szórvány település fontos a Vajdasági Magyar Szövetség számára.”

A közösségi találkozó célja az volt, hogy a helyi lakosokat arra buzdítsa, vegyenek részt az európai parlamenti választásokon.

Kormányos László, tartományi parlamenti képviselő, VMSZ: „Már az érkező borítékokat gondosan kezeljék, és természetesen a terepen segíteni fogunk abban, hogy helyesen töltsék ki, minden szavazat érvényes legyen. Minden választópolgár eldönti, hogy kire fog szavazni.”

Vasárnap Tiszaszentmiklóson, hétfőn pedig Egyházaskéren szerveznek hasonló témájú közösségi találkozót.

Mindannyian!
Feketetó
Ótott Róbert
Nyilas Mihály
Fremond Árpád
Pék Zoltán

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.