Ugrás a tartalomra

Távozik nagyköveti posztjáról Richard Grenell

2020.05.24
18:57
2020.05.24
19:29
Forrás
Szerbiai RTV, MTI
Távozik posztjáról az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi németországi nagykövete, Richard Grenell.

A sajtóinformációt az amerikai elnök Belgrád–Pristina párbeszédért felelős különmegbízottja saját Twitter-profilján erősítette meg, azt írta: Igaz.

Grenell egyébként korábban elítélte Heiko Maas német külügyminisztert, mert bírálta Washington azon döntését, miszerint kilép a Nyitott Égbolt szerződésből. A benne résztvevő országok ugyanis arra kötelezték magukat, hogy megnyitják egymás számára a légterüket, illetve engedélyezik a fegyvertelen megfigyelő repülőgépek átrepülését.

Grenell szerint Maasnak ahelyett, hogy bírálná Amerika döntését, fokoznia kellett volna az Oroszországra gyakorolt ​​nyomást az elmúlt években, hogy teljesítsék vállalt kötelezettségeiket.

Mindeközben csütörtökön az amerikai szenátus megszavazta John Ratcliffe kinevezését a hírszerzés csúcsigazgatójává, eddig ugyanis átmeneti időre Grenell volt megbízva a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság irányításával.

Richard Grenell
nagykövet
távozik
Amerikai Egyesült Államok
Németország

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.