Ugrás a tartalomra

Tiltakoznak az új egyházügyi törvényjavaslat miatt Podgoricában

2019.12.26
16:36
2019.12.26
19:27
Forrás
MTI, Szerbiai RTV
Továbbra is feszült a helyzet Montenegróban a vallásszabadságról és a vallási közösségek jogi helyzetéről szóló törvényjavaslat miatt.

A tiltakozók többsége szerb származású és ortodox vallású, a törvényjavaslat ugyanis a szerb ortodox egyházat érinti a leginkább. A javaslat szerint a Montenegróban működő vallási közösségeknek dokumentumokkal kellene igazolniuk, milyen ingatlanjaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott volna a Jugoszláv Királysághoz. A szerb ortodox egyház szerint amennyiben elfogadják a törvényt, az ortodox egyház jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat veszíthet el.

A szerb kisebbség Demokratikus Front pártja szerint a készülő törvény hátrányosan érinti a Szerb Pravoszláv Egyházat, ezért mára tüntetést hirdetett Podgoricában, illetve aláírásgyűjtéssel is tiltakoznak. Zoran Pažin, Montenegró miniszterelnök-helyettese ugyanakkor parlamenti felszólalásában kifejtette, hogy fontosnak tartja a törvény által védett alapvető társadalmi értékeket. Mindazonáltal egyértelmű választ kell adni a polgároknak, hogy miért van szükség Montenegróban a törvényre - szögezte le Pažin. Amfilohije montenegrói püspök békére szólította fel a híveket, az államfőtől pedig a törvényjavaslat visszavonását kérte.

A város utcáin egyébként több száz hívő tiltakozik a törvényjavaslat ellen, ezért a rendőrség lezárta szűk központot, tartva a rendbontásoktól. A valamivel több mint 600 ezres Montenegró lakosságának nagy része a szerb ortodox egyház tagja. A montenegrói ortodox egyház több évtizede igyekszik különválni, ám önállóságát a többi egyház nem ismeri el.

Podgorica
Montenegró
ortodox
törvényjavaslat
tiltakozás
tüntetés

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.