Ugrás a tartalomra

Tiltakozó felvonulást tartottak Belgrádban

2018.12.08
23:37
2024.03.19
08:43
Forrás
VajdaságMA
Tiltakozó felvonulást tartottak Belgrádban Megálljt a véres ingeknek! szlogennel. Hírügynökségi jelentések szerint ezrek vonultak a tömeggel, incidens nem történt és egyenruhásokat sem lehetett látni.

A hatalmi erőszak ellen tiltakozók a fővárosi bölcsészkar előtt gyülekeztek, ahol Branislav Trifunović színész mondott beszédet, amelyben arról szólt, hogy fontos a terekre vonulva tiltakozni, nem elég azt a közösségi médiában megtenni. A résztvevők a jelenlegi hatalmi párt elleni felkiáltásokkal haladtak el a parlament és a Szerbiai RTV épülete előtt, jelenti a Beta és a Tanjug.

Fotó: FoNet/Marija Đoković

A bejelentésekkel összhangban pártjelvényeket nem lehetett látni, de jelen volt több ellenzéki vezető.

Belgrád
tiltakozó felvonulás
hatalomellenes

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.