Ugrás a tartalomra

Tizenkilenc éve gyilkolták meg Zoran Đinđićet

2022.03.12
10:20
2022.03.12
10:45
Forrás
Pannon RTV
Ma 19 éve, hogy gyilkosság áldozata lett Zoran Đinđić egykori szerb miniszterelnök, a Demokrata Párt elnöke. Đinđić volt az első kormányfő Szerbiában Slobodan Milošević rezsimjének bukása után.

2003. március 12-én a szerb kormányépület előtt lőtték le. A szerb kormány közlése szerint aznap egy elfogatóparancsot kellett volna aláírnia a volt Jugoszlávia legnagyobb szervezett csoportja, az úgynevezett zemuni klán tagjai ellen. 2003 augusztusában összesen 44 ember ellen emeltek vádat Đinđić meggyilkolásával kapcsolatban. Az elítéltek 2007-ben összesen 378 évnyi börtönbüntetést kaptak. Zoran Đinđićet 2001-ben választották meg Szerbia miniszterelnökévé. Mandátuma alatt indult el a társadalom demokratizálódási folyamata, valamint gyökeres gazdasági és szociális reformok történtek az országban.

Zoran Đinđić egykori szerb miniszterelnökre emlékeztek ma Belgrádban. Ana Brnabić szerb kormányfő, és a kormány tagjai koszorút helyeztek el a Đinđić emlékére emelt emlékműnél, ott, ahol 19 évvel ezelőtt lelőtték. A koszorúzáson Brnabić mellett részt vett több miniszter is. Mások mellett Siniša Mali pénzügy- , Nebojša Stefanović védelmi- és Branko Ružić oktatási tárcavezető is.

Zoran Đinđić

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.