Ugrás a tartalomra

A tízezerhez közelít a leadott fegyverek száma

2023.05.12
12:17
2023.05.12
16:29
Forrás
Pannon RTV
Sikeresnek értékelte a fegyverleadási akciót Aleksandar Vučić. A szerb államfő közlése szerint eddig 9 400 lőfegyvert, közel félmillió lőszert és 884 robbanószert, köztük gránátokat és aknavetőket adtak le a polgárok a belügyminisztérium tagjainak.

Az eddigi legsikeresebb fegyverleadási akció a mostani Szerbiában - mondta Aleksandar Vučić pénteki sajtótájékoztatóján. Már most sokkal több fegyvert adtak le a polgárok, mint a korábbi négy hasonló akció során összesen. 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2020-ban 3 871 fegyvert adtak le a polgárok, most pedig néhány nap alatt már több mint a dupláját, 9 400-at.

Szerbiában a múlt héten két vérengzés is történt. Belgrádban egy 13 éves diák ontotta ki nyolc diáktársa és az iskola biztonsági őrének életét. Ezt követően pedig a Mladenocac környéki falvakban egy ámokfutó nyolc személyt ölt meg gépfegyverével. Illegálisan tartott fegyvereiket most sokan adják le a rendőrségen - közölte a szerb elnök, aki egyúttal arra szólította fel a polgárokat, hogy éljenek a lehetőséggel, hiszen semmilyen következménnyel sem jár az engedély nélkül tartott fegyverek leadása.

„Büszke vagyok arra, amit mi, Szerbia polgárai együtt elértünk az előző napokban. Kérem a lakosokat, hogy folytassák az akciót, mert ahogyan azt mondtuk, semmilyen következménnyel sem jár az engedély nélkül tartott fegyverek leadása. Utána pedig megyünk tovább a megfogalmazott intézkedések szerint ebben az akcióban."

A szerb elnök hozzátette, hogy az akció során begyűjtött lőfegyvermennyiséget megmutatják majd a polgároknak is, a robbanószereket pedig mielőbb Kragujevacra szállítják, ahol szakemberek veszik át őket.

A szerb elnök Miroslav Lajčakkal, az Európai Unió Belgrád és Priština közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával is találkozott. Vučić aggodalmának adott hangot, hiszen az albán fél továbbra sem hajlandó megalakítani a Szerb Községek Közösségét, sőt konfliktusok kialakulásától is tartani lehet.

„Az aggodalmam oka, hogy Albin Kurtinak szenvedélyes szükséglete, hogy incidenst vagy konfliktust okozzon. Hihetetlen mértékben szeretné valamiféle háború kitörését, vagy bármilyen konfliktust, amelyben ő egyfajta albán hős lenne."

Vučić elmondta, hogy a koszovói helyzettel kapcsolatban Miroslav Lajčak is aggodalmát fejezte ki, hiszen az Európai Unió Belgrád és Priština közötti párbeszédért felelős különmegbízottja Koszovóban is járt, ahol az ott élő szerbektől ugyanazt hallotta, mint Belgrádban.

fegyver
Aleksandar Vučić

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.