Ugrás a tartalomra

Több tízezren tüntettek a Macedónia név ellen

2018.01.22
11:37
2024.03.19
08:52
Forrás
MTI
A tüntetés előzménye, hogy Görögország és Macedóniai Volt Jugoszláv Köztársaság január 12-én megállapodott a névvitáról folyó tárgyalások felújításában.

Több tízezren tüntetek vasárnap a görögországi Szalonikiben az ellen, hogy hivatalosan bekerüljön a szomszédos Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság végleges nevébe a Macedónia szó – jelentették a hírügynökségek.

A rendőrség 40 ezer tiltakozóról, a szervezők 300-400 ezer emberről beszéltek, akik az ország minden tájáról érkeztek. A Nagy Sándor makedón király szobránál gyülekező tüntetők között voltak az Arany Hajnal újfasiszta párt támogatói és más mérsékeltebb politikai csoportosulások hívei, valamint Szaloniki püspöke, aki figyelmen kívül hagyta az athéni érsek felhívását, hogy tartózkodjanak a megmozdulástól.

A tüntetők olyan jelszavakat skandáltak, hogy „Macedónia Görögország, Görögország Macedónia” vagy „El a kezekkel Macedóniától”, és elutasítottak minden olyan megoldást, amely lehetővé teszi a Macedónia kifejezés használatát a szomszédos ország hivatalos nevében. Ezt a nevet fenn akarják tartani az észak-görögországi Macedónia tartománynak, amelynek Szaloniki a fővárosa.

Macedónia
Szaloniki
Görögország
tüntetés

Most

Népszerű