Ugrás a tartalomra

Törökország nem mond le földközi-tengeri jogairól

2019.11.11
23:11
Forrás
MTI
"Hiú ábránd" azt remélni, hogy Törökország "a fenyegetések előtt meghajolva" lemond földközi-tengeri jogairól - írta hétfő esti közleményében a török külügyminisztérium.

Arra a reagálták, hogy az Európai Unió külügyminiszterei néhány órával korábban elfogadták az Ankara elleni lehetséges szankciók keretét Törökország Ciprus közelében folytatott és az EU által jogellenesnek tartott próbáfúrásai miatt.

A tárca közölte: Ankara korábban számos alkalommal határozottan leszögezte már, hogy az unió "minden megértést nélkülöző" lépései ellenére sem mond le a Földközi-tenger keleti térségében Törökországnak a nemzetközi jogból eredő jogairól, valamint a kizárólag általa elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság jogairól és érdekeiről. Kiemelték: az EU hétfői döntései azt mutatják, hogy Ankara eddigi üzenetei nem érkeztek meg a címzetthez.

A minisztérium hangsúlyozta: miután az Európai Unió már hosszú ideje elveszítette pártatlanságát a kettészakadt Ciprus helyzetének rendezését célzó folyamatban, a Földközi-tenger keleti térségét illetően is képtelen építő jellegű állásfoglalásra. Hozzátették: senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy Törökország folytatja próbafúrásait a térségben.

Európai Unió
szankciók
Törökország

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.