Ugrás a tartalomra
FoNet/Ognjen Stevanović

Történelmi látogatás volt Emmanuel Macron francia államfő belgrádi körútja

2019-07-18
14:35
2019-07-18
16:39
Forrás
Szerbiai RTV
Ezzel azt bizonyította a francia elnök, hogy országa erőteljesebben szeretne megjelenni a Balkánon - jelentette ki Frédéric Mondoloni, Franciaország belgrádi nagykövete.

Az államfői találkozón az információk szerint elhangzott, hogy a belgrádi és a pristinai fél várhatóan szeptemberben Párizsban ül össze legközelebb. Ennek kapcsán Mondoloni azt mondta, hogy a párbeszéd folytatásával összefüggésben folyamatosan egyeztetnek Németországgal valamint Koszovóval is. Leszögezte azt is, hogy Macron belgrádi látogatása egyértelmű jele annak, hogy Franciaország támogatja Szerbia európai uniós törekvéseit.

Belgrád
Emmanuel Macron
Frédéric Mondoloni
Franciaország
belgrádi nagykövet
Szerbia

Most

11:50, Frissítve: 11:56

Aszályos idők jöhetnek

Szerbia az ötödik, Magyarország a világ tizenhatodik legaszályosabb országa lehet a jövőben. Ez derült ki az egyik nemzetközi intézet jelentéséből.

Népszerű