Ugrás a tartalomra

Tovább erősítik a Szerbiai Katonaságot

2021.12.11
14:45
2021.12.11
16:40
Forrás
Pannon RTV
A jövőben is befektetünk a Szerbiai Katonaságba és erősítjük azt - jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő, miután részt vett egy megbeszélésen a niši Mija Stanimirović laktanyában.

A találkozón mások mellett jelen volt Nebojša Stefanović védelmi miniszter és Milan Mojsilović, a Szerbiai Katonaság vezérkari főnöke is. Vučić délkelet-szerbiai körútjának második napján hadgyakorlati bemutatón is részt vett. A köztársasági elnök szerint Szerbiának erősítenie kell a biztonsági kapacitásait, figyelembe véve a régióban és a világban zajló eseményeket.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Tárgyaltunk a térségben és a világban kialakult katonai-biztonsági, valamint gazdasági-politikai helyzetről, amelynek a jövőben az is lehet a következménye, hogy Szerbia és polgárainak biztonságát veszélyeztethetik. A második ülésen pedig bemutattuk a fegyverrel való felszereltség tervét és programját, továbbá beszéltünk a Szerbiai Katonaság megszervezéséről és utánpótlásáról a 2022-2027 közötti időszakban.”

Aleksandar Vučić
katonaság
Niš

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.