Ugrás a tartalomra

Tovább erősödik Szerbia és Kína barátsága

2019.04.27
11:26
2019.04.27
17:33
Forrás
Tanjug, Vajdaság Ma
Szerbia és Kína a szerb-kínai kapcsolatok további fejlesztését szolgáló megállapodások aláírásával erősíti a két ország barátságát.

Kínai támogatással épül majd a Preljina és Požega közötti autópálya, valamint kínai befektetők által kezdődik meg a Belgrád és Budapest közötti vasútvonal modernizálása is. Egyebek mellett a felek megállapodásokat írtak alá a gazdasági és műszaki együttműködés terén az Egy övezet, egy út csúcstalálkozón Pekingben.

Szerbiának fontos szerepe van az Egy övezet, egy út kezdeményezés megvalósításában - hangsúlyozta Hszi Csin-ping. A kínai elnök azt is leszögezte, a két országnak folytatnia kell az együttműködést az infrastruktúra fejlesztését segítő projektek megvalósításában. „Az infrastrukturális projektekre fektetjük a hangsúlyt továbbra is. Bővítjük az együttműködést az intelligens termelés és a digitális gazdaság terén, az olyan stratégiákat fejlesztjük, amelyek újításokat hoznak. Folytatjuk a piaci nyitást és javítjuk a kereskedelmi és befektetési feltételeket, hogy biztosítsuk az áru és a szolgáltatások szabad mozgását. Egy szerteágazó pénzügyi rendszert és tőkepiacot építünk ki. Az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében nélkülözhetetlen a kulturális együttműködés is.”

A két ország a további fejlesztéseket szolgáló szerződések aláírásával erősítette meg együttműködését. Kínai támogatással épül majd meg a Preljina és Požega közötti autópálya, valamint a Belgrád és Budapest közötti vasútvonal modernizálására is kínai befektetők révén kezdődhet meg. Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Hat vágányunk lesz, 200 km/h sebességgel Budapestig. Ez lesz térségünkben az első kiépített gyorsforgalmi vasút, hiszen még csak most tárgyalnak a Budapest-Bukarest vonalról.”

Aleksandar Vučić pekingi látogatása során több kétoldalú találkozón is részt vett, többek között Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is egyeztetett. A szerb államfő hétfőn Berlinbe utazik, ahol Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyal.

Kína
Egy övezet egy út

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.