Ugrás a tartalomra

Trump elindítja újraválasztási kampányát

2019.06.18
10:38
2019.06.18
10:44
Forrás
MTI
Ma este indítja meg újraválasztási kampányát Donald Trump amerikai elnök a floridai Orlandóban.

A rendezvény helyi idő szerint este nyolc órakor kezdődik a város legnagyobb arénájában, és valamennyi nagy televíziós társaság élőben közvetíti majd. A városban az Orlando Sentinel című lap tudósítása szerint már hétfő délután szép számmal megjelentek Trump hívei és támogatói, sátrakat vertek fel az utcákon és hálózsákokat bontottak ki. Berendezkedtek a nagyszabásúnak ígérkező rendezvényhez. Donald Trump hétfőn Twitter-bejegyzéseinek egyikében azt közölte: több mint százezer jegyre nyújtottak be kérelmet az egyébként húszezer fő befogadására alkalmas sportcsarnokban.
"Nagy tömeg lesz a floridai Orlandóban, úgy néz ki, hogy rekordot döntünk" - írta mikroblogjában Trump. Hozzáfűzte: "országunk nagyszerűen teljesít, messze nagyszerűbben, mint ahogyan azt a gyűlölködők és a lúzerek elképzelhetőnek tartották, és ez még csak jobb lesz!".

Hétfőn délután a kampánycsapat munkatársai szintén egymás után tették közzé Twitter-bejegyzéseiket, amelyekben rögzítették a kampány nyitánya iránt érzékelhető érdeklődést. Kayleigh McEnany sajtófőnök például arról számolt be, hogy találkozott olyan, Bostonból érkezett rajongóval, aki már vasárnap tábort vert Orlandóban.

Foto: Tanjug/Orlando Sentinel via AP/Joe Burbank

Nem véletlen, hogy Donald Trump Floridát választotta kampánya indításának helyszínéül. Florida ugyanis fontos tagállam a választások szempontjából. Ebben a déli államban 14 millió a választók lélekszáma, és az elemzők egyetértenek abban, hogy Florida megnyerése nélkül elképzelhetetlen az elnök újraválasztása. 2016-ban Donald Trump győzelmet aratott: igaz egyetlen százalékkal, de legyőzte demokrata párti vetélytársát, Hillary Clintont. Ugyanakkor az elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy Floridát sem a republikánusok, sem a demokraták nem könyvelhetik el maguknak biztos támogatójukként; hiszen a szavazói hajlandóság és akarat itt mindig is változékony volt.    

Floridában nagy lélekszámú spanyolajkú közösségek élnek: főként Puerto Ricóból és Kubából érkezett bevándorlók és leszármazottaik. S míg Trump általában kevéssé népszerű a spanyolajkúak közösségeiben, addig Floridában nagy támogatottságnak örvendhet. Ennek oka az elsősorban a Kubával, és más közép-, és dél-amerikai, baloldali vezetésű országokkal szemben tanúsított, az elődjénél jóval keményebb politika. A tavaly ősszel tartott félidős választásokon a demokraták mind a szenátusi, mind a kormányzóválasztáson alul is maradtak a republikánus jelöltekkel szemben.
    
Amerikai sajtóhírek szerint a Trump-kampány kedden este meghirdetendő jelszava nem a 2016-ban választott és azóta mindig hangoztatott "Tegyük ismét naggyá Amerikát!" lesz. Az új szlogen: "Őrizzük meg nagynak Amerikát".

Donald Trump
kampány
Amerikai Egyesült Államok

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.