Ugrás a tartalomra

Trump-Kim csúcstalálkozó Szingapúrban

2018.06.12
13:00
2018.06.12
16:37
Forrás
HVG, CNN
Találkozott egymással Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető Szingapúrban. A felek bő fél órát tárgyaltak egymással. Az egyeztetéseket munkaebéd követte.

Mindkét politikus pozitívan értékelte a megbeszéléseket. A felek egy közös nyilatkozatot is aláírtak. Donald Trump elárulta, hogy az atommentesítés gyorsan megkezdődik majd. Kim Dzsongun, pedig elmondta, hogy nagy változások következnek. 

12 másodpercig tartó szoros kézfogással üdvözölte egymást Donald Trump és Kim Dzsongun Szingapúrban. Az amerikai és az észak-koreai elnök történelmi találkozója egy közel háromnegyed órás négyszemközti beszélgetéssel folytatódott, amely előtt Amerika első embere azt mondta, biztos abban, hogy a találkozó hatalmas siker lesz, míg a phenjani vezető hangsúlyozta, nem volt könnyű idáig eljutni. „A régi előítéletek és gyakorlatok akadályt jelentettek, de sikerült ezeken túllépni, és most itt vagyunk” – magyarázta. A történelmi jelentőségű találkozó egyik fő témája az észak-koreai atomprogram felszámolása volt. Az amerikai fél ugyanis a nukleáris leszerelés témakörét tartja a tárgyalások legfontosabb elemének. 

Donald Trump és Kim Dzsongun egy nyilatkozatot is aláírt. A közös nyilatkozat négy pontban foglalja össze, hogy Trump és Kim csúcstalálkozóján az Egyesült Államok és Észak-Korea mit vállalt. Egyrészt, mint írták, újfajta kapcsolatokat építenek ki az amerikai és az észak-koreai nép béke és jólét iránti vágyával összhangban, illetve közös erőfeszítéseket tesznek a tartós és stabil béke megteremtése érdekében a Koreai-félszigeten. A találkozó után Kim Dzsongun elhagyta Szingapurt, Donald Trump viszont sajtótájékoztatót tartott. Kifejtette: 300 új szankciót vezettek volna be Észak-Korea ellen, de visszavonták őket, mivel a rezsim hajlandóságot mutatott az atommentesítésre. 

Donald Trump, államfő, Amerikai Egyesült Államok: „Számomra ez nagyon fontos esemény a világtörténelemben. Ha őszinte akarok lenni, akkor hozzá kell tennem, hogy be szeretném fejezni. Szóval Mike, a csapat minden tagját össze kell hívni, hogy megoldjuk a dolgot. Ugyanis ha a labda nem halad át a gólvonalon, akkor nem tettünk eleget.” 

Trump azt is elmondta, hogy „nagyon sokszor fog még találkozni” Kimmel, és – mint fogalmazott – teljesen biztos, hogy meghívja őt a washingtoni Fehér Házba.

Donald Trump
Kim Dzsong Un
Szingapúr
Amerikai Egyesült Államok
Észak-Korea

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.