Ugrás a tartalomra

Trump kivonulna Szíriából, Macron viszont egy új iráni atomalkut dolgozna ki közösen

2018.04.24
22:25
2024.03.19
08:33
Forrás
MTI
Mintegy egyórás nemzetközi sajtóértekezlettel zárult az amerikai elnök és a francia államfő tárgyalása.

Donald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfővel tartott közös sajtóértekezleten a többi között azt hangsúlyozta, hogy szeretne kivonulni Szíriából, míg a francia politikus egy új iráni atomalku közös kidolgozása mellett foglalt állást. A mintegy egyórás nemzetközi sajtóértekezleten a két politikus elsősorban az iráni atomszerződés jövőjéről, a szíriai helyzetről, az amerikai védővámok okozta kereskedelmi vitáról beszélt, illetve Donald Trump kitért Észak-Koreára és az észak-koreai vezetővel tartandó csúcstalálkozójára is. A sajtóértekezlet előtt Donald Trump és Emmanuel Macron mintegy egy órán keresztül tárgyalt egymással a Fehér Házban.

Donald Trump
amerikai elnök
Emmanuel Macron
francia államfő
tárgyalás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.