Ugrás a tartalomra

Trump: A NATO lényegesen erősebb, mint két nappal ezelőtt

2018.07.12
15:07
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV
Hiszek a NATO-ban - jelentette ki ma Donald Trump a brüsszeli csúcstalálkozót követően. Az amerikai elnök nyomatékosította, az Egyesült Államok elkötelezettsége továbbra is szilárd.

Korábban viszont ellentmondásos hírek érkeztek a belga fővárosból, a sajtó azt írta, hogy kilépéssel fenyegetett Donald Trump, ha a tagországok záros határidőn belül nem emelik meg védelmi költségvetésüket. A kételyeket végül egy korábban nem tervezett sajtótájékoztatón oszlatta el az amerikai elnök.

Már Amerika kilépése a NATO-ból is felmerült. A csúcs válságtanácskozásba fordult. Az amerikai elnök éles bírálata nyomán a tagállamok úgy tűnik, készek védelmi kiadásokra költeni GDP-jük legalább 2 százalékát. Jelentős előrelépést sikerült elérni az értekezleten, a katonai szervezet tagállamai lényegesen emelni fogják védelmi költségvetésüket - összegezte a kétnapos találkozót Donald Trump. Mint mondta, a NATO az Egyesült Államok számára is előnyös, azonban kulcsfontosságú az igazságosabb tehermegosztás. Donald Trump, amerikai elnök: „33 milliárddal többet fizetnek, és hallották a főtitkártól is, ő valójában megköszönte ezt nekem, mindenki a teremben megköszönte. Óriási csapatszellem volt abban a teremben, olyan, amilyen hosszú évek óta nem volt. Nagyon erősek. Igen, nagyon egységesek, nagyon erősek, nincs itt semmi gond.”

A német kormánnyal kapcsolatos vitájáról megjegyezte: nagyon tiszteli Németországot, a kapcsolata pedig kiváló Angela Merkel kancellárral.

A tárgyalásokon szó esett a Nyugat-Balkánról is. A kötelékek erősítése Szerbia és a NATO között mindkét fél és az egész régió számára előnyös - áll a katonai szövetség által kiadott közleményben. A NATO a kapcsolatok továbbfejlesztését szorgalmazza a tárgyalások és a gyakorlati együttműködés terén is. Síkra szállnak a Belgrád-Pristina párbeszéd előrehaladásában. Jelenlétük Koszovóban nem időhöz kötött, a béke biztosítéka a térségben. A Nyugat-Balkán stratégiai jelentőségű, teljes mértékben elkötelezettek a régió békéjének, stabilitásának és biztonságának megőrzésében - közölték.

A várakozásoknak megfelelően Macedónia meghívást kapott a NATO-csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Jens Stoltenberg, főtitkár, NATO: „A döntések, amelyeket ma meghoztunk, azt mutatják, hogy Európa és Észak-Amerika közösen dolgozik. A NATO fejlődik, elkötelezettek vagyunk amellett, hogy szavatoljuk a csaknem egymilliárd állampolgárunk biztonságát.”

Láttuk, hogy a szervezet ajtaja nyitva áll az új tagok előtt, Macedónia is meghívást kapott és ez mindenképp jó hír a régió számára - szögezte le Kolinda Grabar-Kitarović. A horvát államfő aláhúzta, fontos az Oroszországgal való párbeszéd fenntartása. Kolinda Grabar-Kitarović, államfő, Horvátország: „Szintén nagyon fontos számunkra, hogy Délkelet-Európában megőrizzük a biztonságot és a stabilitást, főleg Bosznia és Hercegovina tekintetében, valamint a többi szomszéddal való viszonyunkban, mint például Szerbia, amely semlegességet hirdetett, emellett azonban NATO-partner, úgyhogy a kapcsolatok bővítése mellett állunk.”

Nem sokkal az amerikai elnök sajtótájékoztatója után a francia elnök cáfolta Trumpot - írja a nemzetközi sajtó. Emmanuel Macron szerint ugyanis a NATO tagjai nem egyeztek bele abba, hogy védelmi költségvetéseiket a GDP két százaléka fölé vigyék, így továbbra is a korábbi célkitűzés van érvényben, azaz, hogy a tagországok 2024-re elérik a két százalékot - tették hozzá.

Fotók: Tanjug/AP/Pablo Martinez Monsivais, Geert Vanden Wijngaert, Benoit Doppagne, Francois Mori

NATO
csúcsértekezlet
Brüsszel
Stoltenberg
Kolinda Grabar Kitarovic
Donald Trump

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.