Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP Photo/Evan Vucci

Trump: Politikai motivációk vezérlik a klímakutatókat

2018-10-15
22:43
Az ENSZ kormányközi klímakutató szervezete által kiadott jelentés szerint bő egy évtizeden belül 1,5 Celsius-fok fölé emelkedhet a globális felmelegedés szintje.

Ezt követően már fél Celsius-fok is elegendő lesz ahhoz, hogy jelentősen nőjön a szárazságok, áradások és extrém hőhullámok kialakulásának esélye. Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a többi között erről is beszélt az amerikai CBS csatornának adott interjújában. „Még mindig úgy gondolja, hogy az éghajlatváltozás egy kacsa?” – kérdezték tőle. „Nem tartom kacsának” – felelte az elnök, de hozzátette, nem biztos benne, hogy a felmelegedésnek köze van az emberi tevékenységhez. Az amerikai elnök több mint egy éve jelentette be, hogy országa kivonul a párizsi klímaegyezményből, amelynek értelmében önkéntes felajánlások alapján csökkentették volna az aláíró országok a károsanyag-kibocsátást.

Donald Trump

Most

Népszerű

Látványkonyhával várja vendégeit a Varga Csárda

Ünnepséggel, állófogadással nyitotta meg kapuit az új Varga Csárda Magyarkanizsán. Az egykori Halászcsárda helyén kialakított új étterem látványkonyhával és széles halétel különlegességekkel szolgál.

Kigyulladt egy családi ház Szabadkán

Vasárnap kora este sűrű füst gomolygott az Arsenije Čarnojević és a Szép Ferenc utca kereszteződésénél. A közlekedés teljesen megbénult, mert a látási viszonyok minimálisra csökkentek.

Állami ünnep van

A ma és holnap állami ünnep van Szerbiában, ezért a hétfő is munkaszüneti nap.

Sok rendőr szakmát vált

Egyre több közrendőr és tiszt hagyja el hivatását és választ másik szakmát magának - tájékoztat a szerbiai rendőrök reprezentatív szakszervezete.