Ugrás a tartalomra

Trump szerint a hazafiaké a jövő

2019.09.24
23:31
2024.03.19
08:48
Forrás
24.hu, Magyar Szó
A globalizmust elutasítva és a nacionalizmust támogatva Donald Trump az ENSZ-közgyűlés 74. ülésszakának általános vitájában kijelentette, hogy nem a globalistáké a jövő, hanem a hazafiaké.

Trump közölte: valamennyi országnak fel kell Irán ellen lépnie, és felelős kormány nem támogathatja az iráni vérszomjas magatartást. Megjegyezte, hogy országa a legsúlyosabb szintű szankciókat vezetett be Irán ellen, s amíg a fenyegető iráni magatartás folytatódik, ezeket nem oldják fel, sőt, inkább szigorítják.

Beszédében Trump emlékeztetett, hogy közölte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, hogy az óriási gazdasági lehetőségei kihasználásához Észak-Koreának le kell szerelni az atomfegyvereit. Keményen figyelmeztette Kínát, hogy lejárt a kereskedelem terén elkövetett visszaélések ideje, és felszólította Pekinget a hongkongi demokrácia tiszteletben tartására. 

 Az amerikai elnök közölte, hogy a kormányzata új, méltányos és kölcsönösen előnyös kereskedelmi megállapodásokat fog kötni Nagy-Britanniával, Japánnal és más országokkal.

Donald Trump
közgyűlés
globalizmus
Irán
Hong Kong
Kína

Most

13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.