Ugrás a tartalomra

Tüntettek a Szerbiai RTV épülete előtt

2019.11.06
13:30
2019.11.16
10:30
Forrás
Pannon RTV
Tüntetők vették körbe tegnap este a a Szerbiai RTV épületét, miközben Aleksandar Vučić a televízió Upitnik című műsorában adott interjút.

A megmozduláson az Egy az ötmillióból mozgalom tagjai mellett ellenzéki politikusok, Boško Obradović, Marko Bastać és Borko Stefanović is részt vettek. Az interjú végét követően egy aleksinaci rendszámú személygépkocsi megpróbált átjutni a kordonon, valamint a szerb államfő biztonsági emberein.

Fotó:Tanjug/Tara Radovanović

Hangosan skandált a tömeg a Szerbiai RTV székházánál. Boško Obradović, a Dveri vezetője is a tiltakozók között volt. Mobiltelefonon követte az RTS 1 adását. Ő azt állította, hogy a szerb államfőt az épület három főbejárata közül egyiken sem látták bemenni.

Boško Obradović, elnök, Dveri: „Vajon ez a felvétel, amit élőben követnek a Szerbiai RTV egyes programján, felvétel a Szerbiai RTV Košutnjaknál lévő stúdiójából? Vajon ezt egy órával korábban vették fel és most úgy mutatják be mintha élő lenne?”

Fotó:Tanjug/Tara Radovanović

A szerb államfő az Upitnik című műsorban az őt ért ellenzéki támadásokról is beszélt. Kiemelte, nem tartja megoldásnak azt, hogy valakit egy adott helyszínen várjanak és korlátozzák a mozgását. Vučić ezzel a Szerbiai RTV-nél tüntetőkre utalt: „Mi soha nem vetettük be a rendőrséget ellenük. Mikor láttak nem tudom mennyi felfegyverzett rendőrt, hogy verik őket és így tovább. Ezt láthatják Franciaországban, láthatják Angliába, láthatják minden fejlett európai országban, de Szerbiában nem. Boldog vagyok, hogy ezzel megmutatjuk demokratikus fejlettségi szintünket, az akaratot, hogy meghallgassuk más hozzáállását, a másfajta gondolkodást is. Minden kérdésre kész vagyok válaszolni, még a legprovokatívabbakra is.”

Az interjú végét követően egy aleksinaci rendszámú személygépkocsi megpróbált átjutni a kordonon, valamint a szerb a szerb államfő biztonsági emberein. A rendőrség előállította azt a két személyt, akik az autóban tartózkodtak. A tömeg valamivel tíz óra után oszlott szét.

Boško Obradović
Aleksandar Vučić

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.