Ugrás a tartalomra

Új stratégiai gondolkodásra és tervezésre van szükség

2021-01-20
20:40
Forrás
Közlemény
Az EU és Ázsia közötti kapcsolatok témakörében tartottak tegnap este vitát az Európai Parlament plenáris ülésén Brüsszelben.

Deli Andor fideszes EP-képviselő, a jelentés néppárti felelőse felszólalásában hangsúlyozta, hogy az EU-nak fokozottabb koordinációra és jobb irányításra van szüksége, ha lépést akar tartani globális versenytársaival. „Le kell szállnunk az erkölcsi magas lóról és el kell kezdenünk szorgalmasan alkalmazni a körülöttünk már működő legjobb gyakorlatokat, hogy megszüntessük Európa lemaradását a globális stratégiai versenyben” – hangsúlyozta a néppárti képviselő. 
 
Deli Andor fideszes EP-képviselő aggodalmát fejezte ki, hogy az Európai Bizottság idei munkatervében nem szerepel az EU-Ázsia kapcsolatok és összeköttetés kérdésköre. Hangsúlyozta, hogy az EU intézményi keretein belül koncentráltabb és korszerűbb irányításra van szükség, ugyanis annak ellenére, hogy az EU nyújtja a világon a legtöbb pénzügyi támogatást, globális befolyásunk mégis csökken. „Mindeközben partnereink és riválisaink sokkal hatékonyabban - kevesebb pénzügyi ráfordítással, ám sokkal láthatóbban - végzik el ugyanazt a munkát”– mondta el a néppárti képviselő. 
 
„Élénken él emlékeimben, hogy a kilencvenes években még Európa volt a világ vezető gazdasági tényezője, Ázsia pedig távol állt mai fejlettségi szintjétől. Ma, 20 évvel később viszont mi kullogunk mások után, és közben még kritizáljuk is partnereinket. Itt az ideje, hogy elkezdjünk azon dolgozni, hogy ne csak régi emlékeinkben legyünk világvezetők!” – húzta alá Deli Andor.  
 
Háttér: Az Európai Bizottság 2018-ban hozta nyilvánosságra cselekvési tervét "Az Európa és Ázsia közötti összeköttetések – Az uniós stratégia elemei" címmel. A stratégia azokat a főbb célkitűzéseket tartalmazza, melynek köszönhetően tovább fejlődik a két kontinens közötti kapcsolat. Az Európai Parlament most egy saját kezdeményezésű jelentésben értékelte az elmúlt évek eredményeit és fogalmazta meg jövőbeli elvárásait a cselekvési terv kapcsán.

Deli Andor
Európai Unió
Ázsia

Most

17:10, Frissítve: 17:23

Megkapta az oltást Áder János

A magyar köztársasági elnök néhány nappal ezelőtt kapta meg az értesítést háziorvosától, hogy sorra kerül és kínai vakcinát ajánlott fel neki.
16:00, Frissítve: 17:43

Antalfalván is folyamatos az oltás

Javában zajlik a koronavírus elleni oltás beadása Antalfalva községben is. A kínai Sinopharm, az amerikai-német Pfizer-BioNTech és a brit-svéd AstraZeneca által gyártott oltóanyagok közül választhatnak az oltakozni vágyók.

Népszerű

Megtalálták az eltűnt niši fiú holttestét

A rendőrség nem adott hivatalos közleményt a halott személyét illetően, viszont a Szerbiai RTV azt írja, Jovan Veselinović anyja megerősítette, hogy az eltűnt fiára találtak rá.

Üresen állnak a zentai árupiac standjai

Kedd óta üresek a zentai árupiac asztalai. Az árusítók beszüntették a munkát. Ennek több oka is van. Az ügyben megszólalt a piacot üzemeltető vállalat igazgatója is.

Halálos közúti baleset Topolyánál

A szerencsétlenség szerda este fél nyolckor történt Topolya bejáratánál, egy kombi hátulról egy kapcsolható eszközt húzó traktornak ütközött.