Ugrás a tartalomra

Új út – új korszak

2019.10.08
19:22
2020.03.08
08:23
Forrás
Pannon RTV
Ünnepélyes keretek között lehelyezték a Belgrádot Szarajevóval összekötő autópálya alapkövét Kuzminban.

Recep Tayyip Erdogan török elnök az alapkőletételen elmondta, reméli, hogy a törökországi kivitelező még a bejelentett határidő előtt befejezi az autópálya munkálatait. A rendezvényen részt vett mások mellett Aleksandar Vučić szerb államfő és több magas rangú tisztségviselő is.

A Törökország és Szerbia közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 140. évfordulójára esett az új autópálya alapkőletétele is. Recep Tayyip Erdogan kiemelte, hogy történelmi pillanatról beszélünk: „Amikor Szerbiáról és Bosznia-Hercegovináról beszélünk, azt gondolom, hogy az út közelebb fogja hozni az embereket, nemzeteket. Ami a legfontosabb a mai találkozó szempontjából, hogy regionális szinten gondolkozunk.”

Milorad Dodik szerint az autópálya jobb együttműködést tesz lehetővé, majd hozzátette, gőzerővel fognak dolgozni az építkezésen.

Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai államelnökség szerb tagja: „Biztosíthatom, csak a nagy utak vonzzák az embereket. A kis utakon, amelyeket idáig itt láthattak, az emberek csak távoznak. Kilátástalanok. A kiépített autópálya jobb lehetőséget biztosít a megélhetéshez, kommunikációhoz, jobb együttműködéshez.”

Aleksandar Vučić Szerb elnök kiemelte, hogy új korszak kezdődik a régióban élők közös életében: „A térképen meghatároztuk az útvonalat, amelyen az autópálya keresztül fog haladni. Természetesen nem teljesen pontosan, mert változtatásokra mindig számítanunk kell, de azt gondolom, hogy mindenki elégedett lehet. Azt vettük figyelembe, hogy hol fogunk új életet teremteni.”

Az alapkövet a szerb és török államfő közös részvételével helyezték el, a jó együttműködés jelképeként. Az egész beruházás értéke 250 millió euró.

Kuzmin
alapkőletétel
Aleksandar Vučić
Milorad Dodik
Recep Tayyip Erdogan

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.