Ugrás a tartalomra
Tüntetők Hongkongban
Tanjug/AP/Vincent Yu

Újra tízezrek vonultak az utcára Hongkongban

2019-07-21
23:43
2019-07-21
23:48
Forrás
MTI
A kiadatással kapcsolatos törvénytervezet, valamint a városállam Peking-barát kormányzata ellen tiltakoztak vasárnap a tüntetők.

A demonstráció napközben békésen zajlott, estére azonban a tiltakozók több helyen is összecsaptak a rendőrökkel, akik könnygázt vetettek be, mire a tüntetők válaszul palackokkal dobálták meg őket. A tiltakozást ezúttal is a Civil Human Rights Front nevű jogvédő szervezet képviselői vezették. A törvénytervezet elleni tüntetések a múlt hónapban többször is milliós tömeget vonzottak. A vasárnapi demonstráción a szervezet becslései szerint csaknem 430 ezren vehettek részt, a rendőrség ezzel szemben 138 ezerre becsülte a részvevők számát.

Tüntetők Hongkongban

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet lehetővé tette volna, hogy Hongkong olyan feleknek - köztük Kínának és Tajvannak - adhasson ki gyanúsítottakat, amelyekkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a lehetőséggel, és a politikai menekültek ellen használná fel, ráadásul visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást, már lezárt ügyekben is. A bírálók megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát. Sokan Peking növekvő befolyását és ezzel párhuzamosan Hongkong demokratikus jellegének további csorbítását látják a törvénytervezetben.

Rendőrök Hongkongban

A vasárnapi megmozduláson a tüntetők a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet végleges visszavonásán kívül Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását is követelték. Egy olyan független bizottság felállításáért is harcoltak, amely kivizsgálná a demonstrálókkal szembeni rendőrségi intézkedések jogosságát. A tiltakozók szerint ugyanis a korábbi megmozdulásokon a rendőrség több alkalommal túlzott erőszakot alkalmazott velük szemben.

Hongkong
tüntetés
törvénytervezet
kiadatás

Most

12:02, Frissítve: 12:29

Érkezik az influenzaszezon

Egyes szerbiai kórházakban már óvintézkedéseket vezettek be az influenza terjedésének megakadályozására. Észak-Bácskában viszont még csak elvétve fordulnak orvoshoz náthás tünetekkel a páciensek.
11:13, Frissítve: 11:22

Felmelegedés kezdődött térségünkben

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a következő napokban a legtöbb helyen 10 fokig, vagy akár fölé is emelkedik a hőmérő higanyszála napközben.
08:23, Frissítve: 08:29

Örök tél filmbemutató

Az Örök tél című magyar történelmi filmdrámát mutatták be péntek este Magyarkanizsán. A film Havasi János Lánykák, az idő eljárt című novellája alapján készült.

Népszerű

Fájjon-e a feje annak, akinek régi autója van?

A légszennyezés a mindennapok legégetőbb problémája lett. A címlapok, az újságok vezető cikkei mind erről szólnak a szerb sajtóban is. Nap mint nap újabbnál újabb intézkedéseket fogalmaznak meg.

Négy gépkocsi ütközött össze Szabadkán

Négy gépkocsi ütközött össze Szabadkán, az Egészségügyi Középiskolánál a Belgrádi úton, ma kora délután. Egy személy könnyebb sérüléseket szenvedett, írja a subotica.com hírportál.