Ugrás a tartalomra

Újraindult a magyar nyelvű oktatás Feketetón

2018.10.17
07:34
2024.03.19
08:42
Forrás
Pannon RTV
Az MNT közösségünk életében címmel tartottak lakossági találkozót Feketetón a Magyar Összefogás lista jelöltjei. A Jovan Popović Általános Iskola feketetói kihelyezett tagozatáról is szó volt.

Nemcsak a helyiek, de a környéken élők számára is fontos, hogy ne zárják be a feketetói iskolát. Marias Ileana Ella, Egyházaskér: „Most nagyon kellett harcolni, mert Csókáig kellett vinni a gyereket. Hat óra húszkor van autóbusz Csókára, nyolc órakor kezdődik a tanítás. Az a nyolc éves gyerek, meg kisebbek is voltak közöttük, mit csinál reggel? Nem törődött velük senki.”

A résztvevők között akadtak olyan szülők is, akik korábban a feketetói iskolába járatták a jelenleg már középiskolás gyereküket. Ábrahám Ildikó, Feketetó: „Elég nehéz volt abban az időben is megtartani az iskolát. Akkor is be akarták csukni, de akkor még nagyobb számban voltak gyerekek, és akkor nem volt olyan nehéz kiharcolni, mint most.”     

Jerasz Anikó, a Magyar Összefogás jelöltje elmondta, a Magyar Nemzeti Tanács az elmúlt időszakban végig kiállt a feketetói közösség mellett annak érdekében is, hogy megmaradhasson az iskola: „Öt gyermek jár most ebbe az összevont tagozatba. A közösség, a szülők, nagyszülők megkeresésének természetesen eleget tett a Magyar Nemzeti Tanács, és mellettük volt ebben a harcban, amely nagyon kemény harc volt, hogy a tagozatot, az épületet újra megnyissák. Újra beinduljon a magyar nyelvű oktatás Feketetón.”

Az érintett gyermekek október elsején kezdhették meg a tanulmányaikat a feketetói iskolában – hangzott el a közösségi találkozón.   

Feketetó
Magyar Összefogás
Jerasz Anikó

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.