Ugrás a tartalomra

Kiemelt jelentőségű intézmény lett a Szabadkai Kortárs Galéria

2023.03.31
12:20
2023.03.31
20:38
Forrás
Pannon RTV
Módosították a Magyar Nemzeti Tanács költségvetését. Idén több pénzből gazdálkodhat az MNT. A szerbiai magyar nemzeti közösség szempontjából kiemelt jelentőségű intézménnyé vált a Szabadkai Kortárs Galéria. Ülésezett az MNT.

Emellett több vajdasági kiemelt jelentőségű intézmény pénzügyi beszámolóját és tervét is elfogadták az ülésen.

A Magyar Nemzeti Tanács 60 millió dinár helyett több mint 69 millió dinárra számíthat idén a szerb költségvetésből.

Fremond Árpád kiemelte, mivel az MNT a legnagyobb nemzeti tanács, ezért a magyar kisebbségi önkormányzatot érinti a leginkább költségvetés módosítása, az eszközök növekedése.

Fremond Árpád, elnök, MNT: „Minden területe a nemzeti tanácsnak egyformán fontos, de a működés szempontjából az oktatás az, amely a legnagyobb területet érinti. Ilyen szempontból a legnagyobb növekedés az oktatást érinti. Fontos megemlítenem azt is, hogy a tartományi költségvetésből is van egy fokozatos évi növekedés, így a tartományi és a magyarországi forrásoknál is korrekcióra kellett, hogy sor kerüljön. Szeretném azt is elmondani és megköszönni, hogy gyakorlatilag ők ezeknek az eszközöknek az első részletét már át is utalták, a köztársasági költségvetésből pedig most április közepén várjuk azt, hogy megtörténjen a működésünkre szánt első utalás.”

A Szabadkai Kortárs Galériát kiemelt jelentőségű intézménnyé nyilvánították a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szempontjából. A vajdasági magyar képzőművészek és szakemberek kiemelkedő munkája miatt elengedhetetlen a Szabadkai Kortárs Galéria más státuszba helyezése - hangsúlyozta Lovas Ildikó, az MNT Kulturális Bizottságának elnöke.

Lovas Ildikó, elnök, Kulturális Bizottság, MNT: „Ami miatt, ebben a pillanatban aktuális és fontos, hogy a Szabadkai Kortárs Galéria a magyar közösség szempontjából kiemelt jelentőségű intézménnyé váljon az éppen az, hogy az idősebb generáció és az új generáció a képzőművészet területén tevékenykedő személyek, a művésztelepek vonatkozásában fontos tevékenységet végeznek, egy olyan együttműködést alakítanak ki, aminek ez az intézmény is a szerves részévé válik. Az újragondolás azért lesz értelmes, mert nem egy az egykori jugoszláv térségben fontos, de a magyar közösség szempontjából nem különösen kiemelt intézményt egy másik státuszba helyez át éppen azért, mert a fiatal magyar képzőművészek, művészettörténészek olyan jelentős munkát végeztek az elmúlt tíz évben, hogy ez fontossá teszi ennek az intézménynek a státuszának az áthelyezését.”

Az ülésen jóváhagyták a Zentai Magyar kamaraszínház előző évi munka- és pénzügyi beszámolóját is. Dévai Zoltán, a színház igazgatója elmondta az elmúlt időszakban 8+1 bemutatót tartottak. Emellett két fontos programot valósított meg a Tisza-parti színház.

Dévai Zoltán, igazgató, Zentai Magyar Kamaraszínház: „Az első ilyen program az 2015-ben indult be. Tantermi produkciókkal járjuk azokat a vajdasági középiskolákat és gimnáziumokat, ahol van magyar nyelvű oktatás és megpróbáljuk a színházat egy kicsit kimozdítani és átcsempészni a tantermekbe. Nagy örömömre szolgál, hogy mára már a tanárok és a diákok is várják ezeket az előadásokat. A medve című produkciónk az itt valósult meg, ezekben a tantermekben. Köszönjük a Magyar Nemzeti Tanácsnak a támogatást. A másik pedig a Zentai Magyar Kamaraszínház egyik feladata, sőt, küldetése az az, hogy részt vállaljon a vajdasági szórványban élő magyar közösségek kulturális életében, és az elmúlt évben Vajdaság-szerte szerepelt a Zentai Magyar Kamaraszínház.”

Az MNT a többi között döntött a Szekeres László Alapítvány Igazgatóbizottságának a kinevezése, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2022-es zárszámadása, a magyarkanizsai József Attila Könyvtár pénzügyi beszámolójának jóváhagyása és több iskola igazgatóválasztási eljárása kapcsán is.

Fremond Árpád az ülést követően az MNT eddigi 100 napját is értékelte.

Magyar Nemzeti Tanács
MNT
Kortárs Galéria
Kiemelt jelentőségű intézmény

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.