Ugrás a tartalomra

Ülésezik Belgrádban a Nemzetbiztonsági Tanács

2019.01.12
10:32
2019.01.12
12:27
Forrás
Szerbiai RTV
A megbeszélésen a korrupció elleni harc, valamint a szervezett bűnözéssel szembeni intézkedésekről tárgyalnak a résztvevők.

A Köztársasági Elnöki hivatalban szervezett eseményen többek között részt vesz Aleksandar Vučić szerb elnök, Ana Brnabić kormányfő, Aleksandar Vulin védelmi, valamint Nebojša Stefanović belügyminiszter is. A felek az egyeztetés után, várhatóan dél körül sajtótájékoztatót tartanak.

nemzetbiztonsági tanács
Belgrád

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.