Ugrás a tartalomra

Uniós vezetők: „nagyon valószínű”, hogy Oroszország a felelős az angliai mérgezésért

2018.03.23
10:02
Forrás
MTI
Az európai uniós állam- és kormányfők szerint „nagyon valószínű”, hogy Oroszország a felelős Szergej Szkripal és lánya megmérgezéséért .

Ezt írták az uniós vezetők csütörtökön kezdődött brüsszeli csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozatban. Az uniós vezetők egyhangúlag elfogadott nyilatkozata szerint az „egyetlen észszerű magyarázat”, hogy az orosz vezetés áll az idegméreggel elkövetett, március 4-i merénylet mögött - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a Twitteren.

A találkozó résztvevői a „lehető leghatározottabban elítélték” a támadást, valamint feltétel nélküli szolidaritásukról biztosították az Egyesült Királyságot a közös európai biztonságot érintő „súlyos fenyegetéssel” szemben.

Hangsúlyozták: a vegyi fegyverek használata minden körülmények között teljességgel elfogadhatatlan és komoly biztonsági fenyegetést jelent.

Mint a zárónyilatkozatban írták, az Európai Uniónak a NATO-val együttműködésben meg kell erősítenie felkészültségét a „vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris kockázatokkal”, illetve az úgynevezett hibrid fenyegetésekkel szemben.

Az elfogadott szöveg szakértők szerint jóval „keményebb”, mint az európai uniós külügyminiszterek által hétfőn elfogadott álláspont, amelyben az állt, hogy az EU „rendkívül komolyan veszi a brit kormány értékelését, miszerint valószínűleg Oroszország felelős a történtekért”.

A Politico brüsszeli hírportál értesülései szerint az állam- és kormányfők abban is megegyeztek, hogy egyfajta jelképes gesztusként hazarendelik konzultációra az uniós nagykövetet Moszkvából. Sajtóhírek szerint emellett az EU több tagországa is fontolgatja orosz diplomaták kiutasítását a történtek miatt.
Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija súlyos mérgezéses tünetekkel került az angliai Salisbury városának kórházába. A férfi korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, és tíz éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek. Az Egyesült Királyság álláspontja szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország a felelős. A moszkvai vezetés ezt visszautasította. Az ügy egyre inkább elmérgesedett, mígnem a vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát.

Európai Unió

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű