Ugrás a tartalomra

Úri Emese: "Nagy motivációt jelentene, ha elismernék a főállású anya fogalmát

2021.06.24
14:44
2021.06.24
17:19
Forrás
Szerbiai RTV
A kisgyermekes családok támogatásáról szóló törvénymódosításokról beszéltek a köztársasági parlament ülésén.

A Vajdasági Magyar Szövetség fontosnak tartja, hogy korrigáltak bizonyos hibákat, amelyek elsősorban a mezőgazdaságban dolgozó édesanyákat érintették, akik szülési szabadságuk idején nehézségekbe ütköztek az adófizetés terén. Úri Emese, a VMSZ parlamenti képviselője felszólalásában elmondta, támogatják a javaslatot, ami a mezőgazdaságban dolgozó nők diszkriminációjának felszámolása érdekében nagyon fontos. Hozzátette, üdvözlendő, hogy konzultáltak az érintett társadalmi rétegekkel és szakemberekkel.

A törvénymódosításban foglaltak végrehajtásához éves szinte mintegy 65 milliárd dinár szükséges évente - ezzel az összeggel pedig jelentősen hozzájárulunk a natalitáshoz Szerbiában - mondta a VMSZ képviselője.

Úri leszögezte: az országnak szüksége lenne egy születés-serkentő stratégiára, sőt nagy motivációt jelentene, ha elismernék a főállású anya fogalmát is.

"Szerbia alkotmánya kimondja, az ország számára fontos a születésről szóló döntés szabadsága, a gyermekek jogai, a szülők jogai és kötelessége, a családok, az anyák és az egyedülálló szülők kiemelt védelme, valamint az állampolgárok és a családok szociális védelme. Mindez nagyon fontos a Szerb Köztársaság számára. Be kell azonban látni, hogy a szülőknek jogaik és kötelezettségeik vannak. Ezért is fontos mindaz a segítség, hogy a gyermekek rendes körülmények között nőhessenek fel, miközben mind a család, mind a társadalom támogatja őket."

Úri Emese
főállású anya
demográfia
támogatás
VMSZ
törvénymódosítás

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.