Ugrás a tartalomra

Vádemelési eljárás indul Trump ellen

2019.09.25
00:27
2024.03.19
08:48
Forrás
Euronews, 24.hu
Elindul a Donald Trump amerikai elnök felmentésére irányuló alkotmányos vádeljárás – jelentette be kedden Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Kongresszusának demokrata párti elnöke.

Az eljárásban azt vizsgálják, hogy Trump amerikai elnökként gyakorolt-e politikai nyomást Ukrajnára.

Trump korábban elismerte, hogy politikai vetélytársáról, Joe Bidenről, illetve fiáról tárgyalt az ukrán elnökkel, és bejelentette, hogy közzéteszi telefonbeszélgetései leiratát. Az AP amerikai hírügynökség névtelen forrásokra hivatkozva kedden közölte, hogy Trump 400 millió dollár ukrajnai segély befagyasztását rendelte el néhány nappal azelőtt, hogy felhívta  Zelenszkijt.

Az ún. „impeachment”, vagyis visszahívási vagy vádemelési eljárás során eddig egyetlen amerikai elnököt sem távolítottak el hivatalából.

Hasonló eljárás indult 1974-ben a Watergate-botrány után Richard Nixon ellen, de megszakadt, mert az elnök lemondott.

Bill Clinton ellen az igazságszolgáltatás akadályozása miatt indítottak eljárást, akit végül felmentettek.

Donald Trump
Egyesült Államok
amerikai
elnökhelyettes
eljárás
vádemelés

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.