Ugrás a tartalomra

Vajdasági Front: A jövőért harcolunk

2020.01.23
11:26
2024.03.19
08:49
Forrás
Pannon RTV
Vajdaság autonómiájáért, illetve Szerbia euroatlanti integrációjáért kíván harcolni a Vajdasági Front. A célokat és a terveket Újvidéken ismertették.

A politikai tömörülés a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Vajdasági Párt és a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének összefogásával tavaly novemberben jött létre.

Vajdaság az elmúlt években egyre inkább lefelé halad a lejtőn és ezen változtatni kell – ezt mondta az újvidéki tribünön Branislav Bogaroški, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga alelnöke: „Elfogadtunk egy közös memorandumot, amelyben határozottan ragaszkodunk mindenekelőtt az euroatlanti integrációkhoz, valamint Vajdaság fejlődéséhez, aminek értelmében a tartomány saját igazságügyi, végrehajtói, törvényhozói tulajdonjoggal, saját vagyonnal, bevételekkel kell hogy rendelkezzen. Követeljük az alkotmányos, jogi kötelezettségek tiszteletben tartását, az emberi jogok betartását, tehát mindazokat a dolgokat, amelyek mellőzve voltak az elmúlt időszakban.”

A memorandumot nyolc politikai párt, közöttük horvát, szlovák, ruszin és montenegrói nemzeti közösségeket képviselő pártok is aláírták. Nenad Stevović, elnök, Montenegrói Párt: „A Montenegrói Párt a Vajdaságban, illetve Szerbiában élő montenegrói nemzeti közösséget képviseli és mi ebben a vajdasági tömörülésben ismertük fel az egyetlen modern, Európa-barát tömörülést Szerbiában, amely azokért az értékekért áll ki amelyeket a montenegrói kisebbség tagjai is képviselnek. Ezek pedig az euró-atlanti integráció, Vajdaság autonómiája, a regionalizáció és a decentralizáció.”

„Az emberi és a kisebbségi jogok megvalósítása iránti elkötelezettség. - tette hozzá Tomislav Žigmanov, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének elnöke, és hangsúlyozta: Szerbia, mint modern, korszerű ország, amely az Európai Unió 28-dik tagja lesz.”

A Vajdasági Front bejelentette, a közeljövőben több vajdasági településre is ellátogatnak és tribünökön fogják ismertetni politikai elképzeléseiket.

Vajdasági Front
Vajdasági Szociáldemokrata Liga
Vajdasági Párt
Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.