Ugrás a tartalomra

Választások 2020 - Kishegyes

2020.06.22
11:55
2020.06.29
11:39
Forrás
Pannon RTV
Kishegyesen a VMSZ és az SZHP fej-fej mellett végzett a helyhatósági választásokon.

11:55 - Kishegyes községben a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt is 12-12 mandátumot szerzett a helyhatósági választásokon. A nem hivatalosnak tekinthető előzetes eredmények szerint a 25 tagú képviselő-testületbe ezenkívül még csak a Szerbiai Szocialista Párt jutott be, amelynek egy képviselője lesz. Községi szinten összesen 6279 polgár vett részt a voksoláson, ami 61,07 százalékos részvételt jelent. A Szerb Haladó Pártra 42,97% voksolt, a Vajdasági Magyar Szövetségre 42,38 százalék szavazott, a Szerbiai Szocialista Párt pedig 5,54 százalékot kapott.

20:55 - Kishegyesen községi szinten a részvételi arány 60 százalék volt, ez azt jelenti, hogy 6220-an éltek ma a szavazati jogukkal. Kishegyes településen 4371-en szavazhattak. Az összesített adatok szerint itt a választók 58,34 százaléka járult az urnák elé. Szikicsen 2623-an szavazhattak, itt a részvételi arány 63,9 százalékos volt. Bácsfeketehegyen 3290 regisztrált választó volt, a részvételi arány pedig 60,19 százalékos.

18:50 - Kishegyesen 4371-en szavazhatnak. A 18 órai adatok szerint a faluban 2348-an járultak az urnák elé. Ez a választópolgárok 53,7 százaléka. Szikicsen 2623-an szavazhatnak, itt a részvételi arány 56,3 százalékos, tehát 1476-an mentek el szavazni. Bácsfeketehegyen a részvételi arány 57,3 százalékos. A 3290 választó polgárból 1806-an szavaztak.

17:00 - Községi szinten a 16 órai összesítés szerint a választópolgárok 44 százaléka járult az urnák elé. Ez valamivel több 4 700 embert jelent.

07:00 - A szavazóhelyek megnyitottak, személyi igazolvánnyal, vagy ennek hiányában útlevéllel lehet szavazni, az értesítő nem feltétlenül szükséges. Egészségügyi maszk sem kötelező, csak ajánlott, azzal, hogy a választási bizottságok tagjai, valamint a megfigyelők kötelesek maszkot és kesztyűt viselni. A szavazóhelyek 20 órakor zárnak addig kampánycsend van.

Kishegyes Községben 10282 választópolgár dönt a 25 fős Községi Képviselő-testület összetételéről.

Kishegyes
Választások 2020

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.