Ugrás a tartalomra

Van miért és kikért tovább dolgozni

2018.10.10
22:11
2018.10.11
17:34
Forrás
Pannon RTV
A vajdasági magyarok már megmutatták, hogy a nemzetegyesítés útján szeretnének továbbra is haladni - hangzott el a ludasi helyi közösség épületében, ahol a Magyar Összefogás jelöltjei mutatkoztak be.

Most pedig, amikor a nemzetegyesítés zajlik, van miről beszélni - tették hozzá a Magyar Összefogás jelöltjei. Losoncz Dávid és Ternovácz István kiemelték, hogy bár még rengeteg munka van, az eddig elvégzett feladatok megmutatták, hogy igenis a vajdasági magyarok körében is van miért és kikért tovább dolgozni. Hozzátették, külön öröm, amikor több fiatalt is látnak a fórumokon, hiszen ez is azt mutatja, hogy ennek a közösségnek van jövője.

Ternovácz István, jelölt, Magyar Összefogás: „Amikor látszik, hogy az emberek érdeklődnek, felcsillan a szemük, beszélgetünk a támogatási rendszerről, tényleg látják azt, hogy gyakorlatban nem csak papolnak a politikusok, meg a képviselő-jelöltek, hanem történik is valami, akkor azért jó érzést kialakítani egy diskurzust, még akkor is ha ezek a kendőzetlen kérdések időnként kíméletlenek.”

Magyar Összefogás
Ternovácz István
Ludas

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.