Ugrás a tartalomra

Varga Judit: Kisebbségeinkre erőforrásként, a szomszédos országokra partnerként tekintünk

2021.10.15
14:02
2021.10.15
17:05
Forrás
Pannon RTV
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülését tartották Budapesten.

Az eseményen egyebek mellett a nemzeti önazonossághoz való jog biztosításának fontosságárára hívták fel a figyelmet, de kiemelt helyen szerepelt a külhoni magyarság támogatásának kérdése is.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának budapesti plenáris ülésének résztvevőit Kövér László köszöntötte. Felszólalásában a magyar Országgyűlés elnöke egyebek mellett a külhoni magyarság felé irányuló támogatásról is beszélt. Mint fogalmazott, a szomszédos országok egyes politikusai attól tartanak, hogy a Magyarország felől érkező nemzetpolitikai támogatások destabilizálják országukat. Ezek a támogatások azonban egyetlen ország számára sem jelentenek veszélyt – mondta Kövér: „Ellenkezőleg. Minden magyar állami támogatás tiszta és átlátható nyereség a szomszédos államok számára is, mert közvetett, vagy közvetlen módon hozzájárul az adott ország gazdasági megtartó erejének növeléséhez, a munkaerő elvándorlásának csökkentéséhez, az általános életkörülmények javításához. Vannak magyarországi politikusok is, akik szintén sokallják a külhoni támogatások összegét. Nekik azt ajánljuk, hogy tanúsítsanak nagyobb méltányosságot a saját nemzetük iránt és ne sajnálják, ha a magyar állam évente a költségvetésének kevesebb mint 1 százalékának megfelelő összeget tud fordítani a magyar nemzet csaknem 25%-át kitevő külhoni magyarságra, hiszen ezáltal nem csak a magyar nemzet, de a magyar állam is erősödik.”

2010-ben olyan irányváltás történt a magyar nemzetpolitikában, amelynek következtében az elmúlt bő tíz esztendő látványos sikereket hozott – mondta Varga Judit magyar igazságügyi miniszter: „Magyarország számára fontos a jószomszédi viszony, aminek alapját elengedhetetlenül a határon túli magyar őshonos kisebbségek helyzete határozza meg. Az anyanyelvi, kulturális, gazdasági, szociális és oktatási tevékenységek támogatása és erősítés mellett fontos a magyar érdekképviseletet összefogó szervezetek támogatása is. Ez a magyar küldetés, ez a magyar sors a Kárpát-medencében.”

A saját nemzeti kisebbségeinkre erőforrásként, a velünk szomszédos országokra pedig partnerként tekintünk – tette hozzá Varga Judit a KMKF budapesti plenáris ülésén.

Csatolmányok
kmkfallasfoglalas.pdf
Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
Budapest
Kövér László
Varga Judit

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.