Ugrás a tartalomra
ec.europa.eu

Várhelyi: 2020 végéig befejeződhet a Belgrád-Pristina párbeszéd

2019-12-03
19:39
Forrás
Tanjug
Várhelyi Olivér bízik abban, hogy 2020 végéig sikeresen befejeződhet a párbeszéd Belgrád és Pristina között.

Az új magyar uniós bővítési biztos Josep Borrell-lel, az európai diplomácia vezetőjével együtt azon dolgozik majd, hogy pontot tegyen a két fél közötti vitás ügyek végére. Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője már jelezte, hogy számára prioritás a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd, amelyhez minden segítséget megad majd. Várhelyi elmondta, bízik benne, hogy mihamarabb megalakul a koszovói kormány, amely nyitott lesz a párbeszéd folytatására, valamint a Szerbia és Bosznia-Hercegovina ellen bevezetett száz százalékos vám eltörlésére.

Várhelyi Olivér
Belgrád-Pristina
párbeszéd
Josep Borrell

Most

Népszerű