Ugrás a tartalomra

Várhelyi: Az EU a Nyugat-Balkán mellett áll

2020.03.29
16:11
2020.04.19
17:13
Forrás
Szebiai RTV
Az Európai Unió a nyugat-balkáni országok mögött áll a krízis időszakában is - írja az említett államok tisztségviselőinek címzett levelében Várhelyi Olivér.

Az uniós bővítési biztos leszögezi, Európában példátlan közegészségügyi kihívással kell szembenézni, ebben az időszakban pedig a szolidaritás kulcskérdés. Szerbia esetében Ana Brnabić kormányfőnek és Jadranka Joksimović uniós integrációért felelős miniszternek címezte levelét Várhelyi. Azt írta egyebek között, hamarosan elérhető lesz az ország számára egy 15 millió eurós összeg, amely a jelenlegi helyzetben felmerülő szükségletekre költhető.

Várhelyi Olivér
Nyugat-Balkán
uniós bővítési biztos
Európai Unió

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.