Ugrás a tartalomra

Védelmi minisztérium: Bejelentették a szerb katonai küldöttséget

2019.09.08
11:39
2019.09.08
11:50
Forrás
VajdaságMa, Szerbiai RTV
Andrej Plenković horvát kormányfő kijelentése a Jasenovacra látogató szerb katonai küldöttségről a horvát hatóságok ügyetlen próbálkozása a valós politikai és ideológia háttér leplezésére.

Ez áll a szerbiai védelmi minisztérium közleményében. Hozzáteszik, hogy a küldöttséget bejelentették annak rendje, módja szerint, a szokásos eljárás keretében, annak ellenére, hogy véleményük szerint erre nem is lett volna szükség egy istentisztelettel egybekötött megemlékezésen. A minisztérium szerint a horvát hatóságoknak bocsánatot kellene kérniük az eset miatt és bűnbánást kellene tanúsítaniuk. Andrej Plenković a történteket úgy kommentálta korábban, hogy a Katonai Akadémia 11 kadétjának részvétele a jasenovaci rendezvényen Szerbia részéről provokációnak minősíthető.

Védelmi Minisztérium
Horvátország
Andrej Plenković

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.