Ugrás a tartalomra
Milan Obradović

A vidékfejlesztés fontossága

2023.06.02
12:30
2023.06.02
12:45
Forrás
Pannon RTV
Milan Krkobabić szerb vidékfejlesztési miniszterrel találkozott Magyar József Magyarország belgrádi nagykövete.

A találkozó utáni sajtóközleményben a miniszter azt írja, a Szerbia Palotában megtartott egyeztetés középpontjában a vidék megóvása, a két ország közötti kiváló együttműködés, a vidékfejlesztés kérdései voltak. A felek egyetértettek abban, hogy számos dolog köti össze a két országot a falvak fejlesztése terén, a legtöbb vállalt vidékfejlesztési intézkedés ráillik az itteni és az ottani falvakra is.

Magyar hangsúlyozta, a minisztérium pályázatain keresztül olyan községekben is megjelenik a vidék fejlesztésének igénye, ahol a magyar közösség hatványozottan jelen van.

A tárgyaláson szót ejtettek azon kihívásokról is, amelyekkel a magyar és a szerb falupolitika szembenéz az elkövetkező időszakban, továbbá meghatározták azokat a prioritásokat, amelyek mentén a továbbiakban is együttműködhet a két ország.

Milan Krkobabić
Magyar József

Most

21:20

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
18:45, Frissítve: 19:53

Historizmus Szabadkán

Historizmus Szabadkán címmel tartott igazi sporttörténelmi időutazást Kubičković Ákos a Szabadkai Város Múzeumban.
17:47, Frissítve: 19:37

A pedagógusok és a kiégés

Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
15:31, Frissítve: 16:51

Közös erővel a sikeres mezőgazdaságért

A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.

Népszerű