Ugrás a tartalomra

A Vihar hadművelet áldozataira emlékeztek

2020.08.04
21:34
2020.08.05
17:18
Forrás
Szerbiai RTV, Pannon RTV
A Vihar hadművelet 25. évfordulójára emlékeztek ma Racsában.

Szerbia államfője, Aleksandar Vučić mellett Ana Brnabić miniszterelnök is megjelent a szerémségi faluban, hogy tiszteletét tegye a horvát katonai akció áldozatai előtt. Željka Cvijanović, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke mellett a megemlékezésen jelen volt Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagja is. Koszorúztak és emléktáblát avattak a Vihar hadművelet áldozatainak a Száva felett húzódó racsai hídon tartott megemlékezésen, valamint rendhagyó kultúrműsorral, szavalatokkal és zenével emlékeztek. A Vihar hadművelet során mintegy 220 ezer szerbet üldöztek el szülőhelyéről, közel kétezer személy pedig életét vesztette vagy eltűnt.

Aleksandar Vučić szerb államfő a szűk körű megemlékezésen elmondta, a szerbek közösen, összefogva tudják elérni céljaikat, külön, széthúzással nem: „2014 óta Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság közösen emlékezik meg a szerb áldozatokról, szenvedésről. Erre a tényre büszke vagyok, Dodik elnök és én javasoltuk ezt, és boldog vagyok, továbbá büszke, hogy láthatom azt, hogy az egész szerb nemzet megértette ennek az ötletnek a jelentőségét. A közös munkánk jelentőségét. Nem csak közös, hanem egységes. Ez bizonyítja azt, hogy egységesen képesek vagyunk mindenre, megosztottan nem tudunk semmit elérni.”

Emlékezhessünk és gyászolhassunk békében, elég a megaláztatásokból - hangsúlyozta a rendezvényen Milorad Dodik.

"Élünk, és szeretnénk, ha népünk tudná, hogy szabadságunk örökké fog tartani, mint ahogyan ez az erős folyó is örök. Ma tudjuk, hogy a szerbek erősek, akár ez a folyó, akár Szerbia, mely emelkedik és erősödik, és mi ezt ámulattal nézzük. Hiszünk abban, hogy csak egy erős Szerbia biztosíthatja nekünk a szabadságot és a békét."

Vučić és Dodik a hídon emléktáblát avatott, majd megkoszorúzták azt. Irinej pátriárka beszédében az Úr segítségét kérte az emberek békés együttéléséhez.

Vihar hadművelet
emlékezés
áldozatok
gyilkolás
eltűntek
emlékünnepség
Sremska Rača
Aleksandar Vučić

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.