Ugrás a tartalomra

A világ vezetői gratulálnak Boris Johnsonnak

2019.07.23
16:30
Forrás
MTI
Sorra érkeznek a gratulációk Boris Johnsonnak, akit megválasztottak a brit Konzervatív Párt vezetőjévé a távozó Theresa May utódjaként.

Donald Trump Twitter-profilján gratulált a brit politikusnak. Trump korábban többször is nyilvánvalóvá tette, hogy szurkol Boris Johnsonnak. Az Egyesült Államok elnöke most úgy fogalmazott: Johnson majd rendbe teszi azt a „katasztrófát”, amelyet May okozott, miközben próbálta az országot kivezetni az Európai Unióból. Johnsonnak Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter is gratulált, de egyúttal figyelmeztette a brit Konzervatív Párt új vezetőjét: Irán meg fogja védeni a Perzsa-öblöt. A két ország között feszültebb a viszony azóta, hogy Irán a múlt héten lefoglalt egy brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót a Hormuzi-szorosban. Július elején pedig a brit királyi tengerészgyalogság Gibraltárnál foglalt le egy iráni tartályhajót. Johnsonnak Emmanuel Macron francia elnök is gratulált, aki ezzel kapcsolatban megjegyezte: nagyon várja, hogy együttműködhessen vele nemcsak a Brexit ügyében, hanem kulcsfontosságú nemzetközi ügyekben is, példaként említve erre az Iránnal kapcsolatos helyzetet.

Boris Johnson
miniszterelnök
Nagy-Britannia
Donald Trump
Emmanuel Macron
gratulációk

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.